Szórakozás

ByeAlex extrém külsejű énekesnője komoly betegséggel küzd

Habár csak néhány nap maradt az X-Faktor első élő show-jáig, még bizonytalan a döntősök létszáma, hiszen Radics Gigi egyik versenyzője, Nagy Krisztián feladta a tehetségkutatót a rá nehezedő nyomás miatt. Mindemellett a többi énekesről egyre több információt tudhatunk meg.

Bréking: elhagyja az X-Faktort az egyik énekes
Jelenleg úgy néz ki, hogy Radics Gigi mentoráltjának a helyére nem érkezik más.

ByeAlex extrém külsejű énekesnőjéről, a 19 éves Erdős Violáról kiderült, hogy súlyos diabétesztől szenved. A lánynál öt évvel ezelőtt, 14 éves korában diagnosztizálták a cukorbetegséget, heteket töltött kórházban, azóta pedig naponta többször is inzulin injekcióval tartja kordában betegségét. Ezen túl azonban, nem sokat törődik állapotával, pedig tudja, hogy ez veszélyes lehet.

Nehéz volt feldolgoznom, nagyon kiborultam, ugyanis a kistestvéremről háromévesen derült ki, hogy szintén cukorbeteg, és nála már láttam, hogy mivel jár ez a betegség. Egyébként hajlamos vagyok nem odafigyelni a betegségemre, a diétát sem tartom szigorúan. Boldogan szeretnék élni, amikor szigorúan tartottam a diétát, nem voltam boldog, sokszor éreztem rosszul magam. Könnyen lehet, hogy ezzel ártok magamnak, hiszen rengeteg szövődménnyel jár

– vallotta be a Borsnak Viola.

 

Nyitókép: RTL Klub

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik