Belföld

Ostoba vita miatt halálos szúrást ejtett apján a borsodi tini

Vádat emeltek egy mindössze 17 éves edelényi fiú ellen, aki halálos szúrást ejtett apja combján, miután összevesztek.A tinit halált okozó testi sértés bűntette miatt állítják bíróság elé – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

A vádlott szülei bár házasságukat nem bontották fel, külön éltek. A fiú az édesanyjával lakott a szülői házban Edelényben. 2016 novemberében a férfi felkereste kamasz fiát, hogy névnapján felköszöntse. Még tortát is vitt neki.

Italozni kezdtek, amit később egy közeli kocsmában folytattak. Innen mindketten részegen tértek haza. Otthon felvágták a tortát, majd veszekedni kezdtek azon, hogy milyen zenét hallgassanak. Az apa megütötte fiát, aki viszonozta az ütést. Dulakodás alakult ki közöttük, és férfi hanyatt, az ágyra esett. A tini ellökte apja lábát, ő ugyanis próbálta megrúgni, majd tovább ütötte a fejét ököllel. Ezután felkapta az asztalon lévő kést, amellyel korábban a tortát vágták és egy alkalommal combon szúrta a földön lévő férfit.

A fiatal a történtek után kiment a házból a kést pedig feldobta a garázs tetejére. A férfi combját ért szúrás a verőeret sértette, amelyet fia visszatérve a derékszíjával próbált elszorítani, miközben kérte anyját, hogy értesítse a mentőket. Közben mesterségesen is lélegeztette apját. Az áldozat életét a kiérkező mentők sem tudták megmenteni, túl sok vért vesztett.

Az ügyészség végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott a fiúval szemben, aki a nyomozás alatt lakhelyelhagyási tilalom alatt állt, azonban a tárgyalás kitűzését már szabadlábon várja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik