Gazdaság

Nyugdíjemelés: a 3 százalékra mérget lehet venni Lázár szerint

A jövő évi büdzséről még tavasszal döntött a parlament: az elfogadott 2018-as költségvetésben 3 százalékosra becsülték az inflációt, így ennek megfelelő mértékű lehet a nyugdíjak emelése is.

Igen ám, de időközben nőtt az esélye annak – legalábbis a jegybank szerint – hogy ennél kisebb legyen a fogyasztói áremelkedés mértéke – hívta fel a figyelmet az Mfor. Kell-e ezek után korrigálni a 2018-as nyugdíjemelést? – kérdezte a portál a Miniszterelnökséget vezető minisztert. Lázár János azonban nem hagyott kétséget afelől, hogy alakuljanak bárhogy is az árak, maradjon el bármekkora mértékben is az áremelkedés a kormány által jelzettől, a nyugdíjak 3 százalékkal emelkednek januárban.

Kitartunk a 3 százalékos nyugdíjemelés mellett. Van egy elfogadott költségvetésünk, és nem kívánjuk módosítani a célokat

– tette egyértelművé a kormány álláspontját a miniszter.

Legkésőbb április táján kiderül, hogy:

  • Mennyi lesz a nyugdíjkiegészítés. Ez amiatt járhat, mert a tervezett 0,9 százalékos inflációnál, illetve a megadott 1,6 százalékos nyugdíjemelésnél is magasabb lesz várhatóan az inflációs mutató.
  • Mennyi lesz a nyugdíjprémium. Ha a gazdasági növekedés éves mértéke meghaladja a 3,5 százalékot, és az államháztartás tárgyévi egyenlegcélja is teljesül, pluszkifizetést kaphatnak a nyugdíjasok – márpedig a kormány továbbra is 4 százalék feletti gazdasági bővüléssel és 2,4 százalékos GDP-arányos hiánnyal számol. A nyugdíjprémium összege a következő két szám szorzata: a bruttó hazai termék növekedésének tárgyévi várható mértéke 3,5-del csökkentve (de legfeljebb 4), valamint a nyugellátás novemberi összegének 25 százaléka, de legfeljebb 20 ezer forint. A kormány 4,1 százalékos növekedéssel számol, így 80 ezer forintos, vagy magasabb járadéknál a prémium 12 ezer forint lehet, míg 50 ezer forintos nyugdíj mellett.

Ezen kívül várható még:

  • Erzsébet-utalvány karácsonyra (tavaly év végén ez 10 ezer forintnyi volt, nem törvényi kötelezettség, az idén még nem biztos, Lázár János a múlt csütörtöki Kormányinfón említette) és
  • ezek szerint mindenképpen 3 százalékos nyugdíjemeléssel januártól.
A nyugdíjprémium pont azokon nem segít, akiknek kitalálták
Minimális lesz az emelés, és azt is igazságtalanul osztják el: a gazdagabb nyugdíjasok többet kapnak, a szegényebbek kevesebbet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik