Új büntetési formákat rögzít az állami támogatásokból szabálytalanul gazdálkodó pártoknak a Magyar Közlönyben pénteken közzétett NGM-rendelet, amelyet Varga Mihály jegyez. A jogszabály módosításának lényege, hogy ha valamilyen szabálytalanság miatt közpénz visszafizetésére kötelezik valamelyik pártot, akkor a központi költségvetés a büntetéssel csökkentett támogatást folyósítja az adott pártnak. Ha pedig fizetési határidőt szeg meg a szervezet, akkor az adóhatóság behajthatja majd a pénzt.
Azaz új részletek szépen illeszkednek a Jobbikkal szembeni kapcsolatos kormányzati akcióba. Éppen az NGM-rendelet napján rendelt el nyomozást az ügyészség az Állami Számvevőszék beadványa alapján a Jobbik számvevőszéki ellenőrzésével összefüggésben. Az ÁSZ már kedden bejelentette, hogy az ügyészséghez fordult, mert álláspontja szerint a Jobbik akadályozza gazdálkodásának ellenőrzését.
Csütörtökön a nyíltan kormánypárti Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, Kovács István beszélt arról, hogy az ügyészség kérheti a Jobbik megszüntetését, ha az nem működik együtt a számvevőszékkel.
A Jobbik azt mondta, hogy az ÁSZ eljárása méltatlan és nem jóhiszemű. Kiállt a párt mellett riválisa, az LMP, amely úgy véli,
a képviseleti demokrácia újabb mélyütést kapott Orbán Viktor kormányától.
Az LMP szerint az ügyészség fideszes, és politikai utasítások nyomán indít eljárásokat.
Az biztos, hogy az NGM-rendelet időzítése után sfölöttébb nehézkes egymástól független eseményekként értékelni a Jobbik elleni lépéseket.