Sport

Egy győzelemre van a BL-főtáblától a Fradi

A ferencvárosi női kézisek holland ellenfelet győztek le a lipcsei selejtezőben.

Az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata Lipcsébe látogatott a hétvégén, ahol a Bajnokok Ligája főtáblájára kerülésért száll harcba. Szombaton a selejtező első meccse várt Elek Gábor csapatára, a zöld-fehérek pedig kiválóan kezdtek, gyorsan elléptek három góllal a holland Dalfsen ellen. A folytatásban sem kímélte ellenfelét a Fradi, a tizedik percben már 11-3 volt az állás. A felvonás végén mind a két együttes játékában sok volt a hiba, 20-14-gyel fordultak a csapatok.

A második játékrész is ferencvárosi góllal indult, a 40. percben pedig 25-19-re vezetett a budapesti csapat. A hollandok nem adták fel, feljöttek négy találatra is, ám az FTC egyértelműsítette, hogy nem hagyja veszni a mérkőzést, így az 52. percben már tíz volt közte. A végén még kozmetikázott valamelyest az eredményen a Dalfsen, azonban így is 33-25-re nyert a Ferencváros.

Vasárnap a házigazda Lipcse vár majd Elek Gábor együttesére. A párharc győztese a Bajnokok Ligája főtáblájára jut, a vesztes – akárcsak a selejtezőcsoport harmadik helyezettje – a KEK-be kerül át.

A lipcsei kvartett győztese a szlovén Krim Ljubljana, az orosz Dinamo Szinara és az osztrák Hypo NÖ mellé kerül a főtáblán.

Eredmény – női kézilabda BL-selejtező

FTC-Rail Cargo Hungaria – Dalfsen (holland) 33-25 (20-14)
HC Leipzig (német) – BNTU Minszk (fehérorosz) 22-18 (15-5)

vasárnap:

a 3. helyért: 
Dalfsen-BNTU Minszk 16.30

döntő: 
FTC-Rail Cargo Hungaria – HC Leipzig 19.05

Ajánlott videó

Olvasói sztorik