Élet-Stílus

Az utolsó cigijét szívta az öngyilkosságra készülő katona, amikor neszt hallott a bokorból

Az amerikai Josh Marino mindig büszkén viselte az egyenruháját, boldog volt, hogy a hazáját szolgálhatta. A kiképzés után, az egységével Irakban, Bagdad délnyugati részén szolgált. Egy nap tüzérségi támadás érte a táborukat, az aknák Marino lábától csak méterekre csapódtak a földbe. A fiatal katonának megsérült az agya, és poszttraumás stressz-szindrómája lett.

„A legtöbben úgy jövünk haza, hogy fogalmunk sincs róla, a háború velünk jön. Hogy van egy láthatatlan sebünk, amit senki sem vesz észre, senki sem hisz benne. Folyamatosan szorongtam, néha a légzés is nehezemre esett. Egy viharos éjjelen arra jutottam, hogy többé nem akarok küzdeni ezzel.”

Az akkor a kansasi Fort Riley-ben állomásozó Marino felkészült az öngyilkosságra. Búcsúlevelet írt, magához vette a kését, majd kiment a barakk elé és rágyújtott élete utolsó cigarettájára. Aztán egyszer csak megzörrent a barakk melletti bokor, majd vékony nyávogás hallatszott.  Néhány pillanattal később egy fekete-fehér kölyökmacska dörgölőzött a katona lábához. Marino zokogni kezdett.

„Valami felszakadt bennem, elkezdtem nem a saját problémáimmal foglalkozni, hanem az övével. Azon gondolkodtam, hogyan segíthetnék rajta.”

Marino konzervhalat tett egy papírtányérra, és kivitte az árva cicának. Attól fogva minden nap ő etette a macskát, az állat pedig az ölébe bújt, miután jóllakott. Marino egyre jobban érezte magát, mert fontos dolga volt az életben, még ha csak annyi is, hogy egy macskát biztonságban tudjon.

Egy nap aztán a katona hiába hívta a barátját, az egyszerűen eltűnt. Marinót lesújtotta a macska elvesztése, hiszen az állat nagyon fontos szereplője lett az életének. Sokkal erősebb volt már azonban lélekben annál, hogy teljesen összetörjön.

Fotó: YouTube / Mutual Rescue

Marino közben összejött egy gimnáziumi iskolatársával, Beckyvel. A lánnyal egy nap elsétáltak egy állatmenhely mellett. Benéztek, a férfi pedig azt vette észre, hogy egy fekte-fehér mancs nyúlik ki az egyik ketrecből, és ütögetni kezdi a karját. Azonnal felismerte a barátját, akit még ott helyben örökbe fogadott, és Scoutnak nevezett el.

Josh Marinót aztán az egészségi állapota miatt leszerelték. Scout pedig továbbra is az élete egyik legfőbb szereplője maradt. A férfi egy évvel később vette feleségül Beckyt, akinek három macskája volt. Onnantól a házaspár és a négy cirmos egy nagy boldog családként éltek együtt. Josh közben sokkal jobb emberré vált: sokkal többet sportolt, elkezdett egészségesen enni, és leszokott a dohányzásról. Elvégzett egy egyetemet, és egy rehabilitációs központban kezdett el dolgozni, ahol a háborúból visszatérő veteránokat segítik.

Marino azt mondja, azért volt képes minderre, mert felelősséggel tartozott másokért, tudta, hogy vannak, akiknek fontos és számítanak rá. Mindez pedig akkor kezdődött, amikor megismerkedett Scouttal, ezért úgy gondolja, a macska megmentette az életét.

Valóban, mintha Scout küldetése az lett volna, hogy egyenesbe hozza egy öngyilkosság szélén vergődő katona életét, néhány évvel később az állat elpusztult. Nem volt még idős, de kiderült, hogy leukémiája van. Bár Josh mindennel megpróbálkozott, még a vérátömlesztéssel is, Scoutot már nem lehetett megmenteni. A macska egy éjjel nagyon rosszul lett, Josh és Becky állatkórházba akarták vinni, de Scout meghalt Josh karjaiban, mielőtt odaértek volna. A férfi ma sem tudja sírás nélkül felidézni azt az éjszakát.

Josh Marino azonban él, és a sorstársain segít. Már csak azzal is, hogy elmeséli nekik a saját történetét. Legutóbb a Mutual Rescue (Kölcsönös Mentés) nevű alapítvány videóján. A szervezet azon dolgozik, hogy bebizonyítsa, az állatok ugyanúgy képesek segíteni a nehéz időket megélő embereken, ahogy az emberek tudnak segíteni nekik.

(via Bored Panda)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik