A rendelkezésre álló adatok szerint október 3-án hajnal 4 óra után pár perccel S. Lajos veszprémi illetőségű lakos magához vette 8,5 cm hosszúságú Faber Castell típusú filctollát és súlyosan bántalmazott öt, tulajdonában lévő hirdetőoszlopot. Azt egyelőre nem tudni, mi állhat a tragédia hátterében.
Miután a kiérkező járőrök többszöri felszólítása ellenére sem dobta el filctollát, megpróbálták kicsavarni a kezéből, ám ekkor megadta magát és rágyújtott.
A helyszíni szemle során az orvos az oszlopok vonatkozásában idegenkezűséget állapított meg. A bűncselekmény feltételezett elkövetője az oszlopok 57 éves tulajdonosa, S. Lajos.
– Annyit hallottam, hogy állítólag összevesztek. Reggel álltam be a kocsival, akkor a szomszéd szaladt, hogy, Józsi, az oszlop össze-vissza van firkálva. Odamentünk, megnéztük, de hát akkor már, mindegy volt – mondta az egyik szomszéd.
– Milyen sérülések voltak rajta?
– Olyan közel nem mentünk, mert a nyomokat nem akartuk eltaposni.
– Milyennek ismerte meg az elkövetőt?
– Teljesen átlagos, kedves, normális milliárdos volt. Nem volt vele semmi probléma.
– Állítólag kijöttek a rendőrök, elzavarták… Hallottam már, többször mondták, hogy vigyázni kell vele, mert nem százas, meg hogy izé, hogy ivás van nála – mesélte egy másik lakó.
– Ezt ön is tapasztalta?
– Nem. Velem aranyos volt, szóval, amikor mi az utcán találkoztunk, amikor kimentem a postáért, semmi negatívum nem volt, ment a kis kosarával a pékség felé, mindig szabályosan parkolt a Pumájával. Bár nem vagyok vele falszomszéd, hogy hogyan élt, hogyan se, azt én nem tudom megmondani.
A közvetlen szomszéd régóta ismerte a férfit.
– Osztálytársam volt, jó gyerek volt. És szorgalmas, végül is meg is látni rajta, hogy tényleg, ami kell, mindene megvan, kifelé nem látszott, hogy gondja lenne, ennek nem volt előzménye. Egymás között az ilyesmit nem mindenki mutatja ki ugyan, de nekem nem mondta, én nem láttam, hogy ilyen gondok lehetnek.
A háztól pár utcára lakó, neve elhallgatását kérő környékbeli azonban arról számolt be lapunknak, hogy S. Lajos állítólag többször bántalmazta már az oszlopot, ami sokszor kék-zöld foltokkal volt tele, sokszor megverte korábban, aztán szakítottak, kibékültek, ez ment sokáig, a rendőrség tudott róla.
– Tudtuk, hogy baj van, de erre, hogy ilyen csúnyán összefirkálja az oszlopot, senki sem számított – tette hozzá a férfi. – Teljesen meg vagyunk döbbenve.