Nagyvilág

Törökország már nem akar EU-tag lenni

Erdogannak nagyon sok csalódást okoztak az uniós államok, ettől függetlenül egyoldalúan nem vonul ki a megfeneklett csatlakozási tárgyalásokból.

Ankarának a terrorszervezetek ellen vívott harcában a legtöbb csalódást az unió országai okozták. “Európa ma olyan hely, ahol a terroristák karjukat lóbálva járhatnak és szervezkedhetnek Törökország legitim kormánya ellen” – fogalmazott Recep Tayyip Erdogan török államfő vasárnap Ankarában a parlament őszi ülésszakának megnyitóján.

Kijelentette:

Törökországnak már nincs szüksége az európai uniós tagságra, de egyoldalúan nem vonul ki a megfeneklett csatlakozási tárgyalásokból.

Elsősorban azt nehezményezte, hogy a délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK), valamint a tavaly júliusi puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen vezette nemzetközi mozgalom szimpatizánsai több nyugat-európai országban szabadon végezhetnek propagandatevékenységet – idézi az MTI.

Lassan, vontatottan haladt

Törökország 1995-ben lépett vámunióra az Európai Unióval, amelynek 1999-től tagjelöltje lett, 2005-ben pedig a teljes jogú csatlakozásról is megkezdődtek a tárgyalások, de a folyamat az utóbbi egy évben holtpontra jutott. Az unió 2016 decemberében döntött úgy, a tavaly nyári törökországi puccskísérletet követő elnyomó intézkedések miatt nem nyit újabb csatlakozási fejezeteket Ankarával.

A 35 megvitatandó fejezet közül 11 év alatt csak 16 fejezetet sikerült megnyitni, és mindössze egyet tudtak lezárni, a tudományos és kutatási fejezetet.

A németek sem akarják

A szeptember 24-ei német parlamenti választás előtt Angela Merkel német kancellár és kihívója, a szociáldemokrata Martin Schulz szeptember 3-ai televíziós vitájában élesen bírálta Ankarát. Schulz a Törökországgal folytatott EU-csatlakozási tárgyalások megszakítását sürgette.

Merkel kancellár hangsúlyozta, hogy sem ő, sem pártja soha nem akarta, hogy Törökország uniós tag legyen.

Azonban a Törökországban raboskodó német állampolgárok miatt nem szabad “becsapni az ajtót” – tette hozzá. Mint mondta, ugyan napirendre lehet venni a csatlakozási tárgyalások megszakítását, de először az előcsatlakozási pénzügyi támogatást kell felfüggeszteni és gazdasági nyomást kell gyakorolni Ankarára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik