Élet-Stílus

Hét éve halott a nő, de szeretne új jogosítványt

A nyilvántartások szerint 2010-ben elhunyt.

Juana Escudero Lezcano 53 éves, a Sevilla mellett található Alcala de Guadairában él. Annak ellenére, hogy láthatóan lélegzik, táplálkozik, éjszakánként alszik és reggelente felkel, bizonyos hatóságok szerint már rég halott.

Először akkor szembesült vele, hogy valami nincs rendben, amikor hat évvel ezelőtt sürgősségi ellátásra szorult, és

az orvosa közölte vele, hogy – hát, nem is tudja, hogy mondja, de – Juana már nem él.

Legalábbis a tb-nyilvántartás szerint már elhunyt. Állapota miatt – és mivel ismerte az orvos – nem tagadták meg tőle az ellátást, de azt javasolták, hogy nézzen utána, bizonyára csak informatikai hibáról vagy egyéb banális tévedésről lehet szó.

Először el is hitte, hogy csak apró gikszer, de amikor a bíróságon és még számos helyen közölték vele, hogy hivatalosan már nincs az élők sorában, rájött, hogy komolyabb a gond.

Az el Pais cikkéből kiderül, hogy 2011-ben, amikor Juana férje elhunyt, az önmagában is tragikus esemény után a nő benyújtotta az özvegyi nyugdíj folyósítása iránti kérelmét, mire közölték vele, hogy ő a nyilvántartás szerint már halott, tehát minden bizonnyal csalást követett el, hamis személyazonossággal él.

Azóta hiába bizonygatja – eléggé nyilvánvaló érvekkel –, hogy életben van, nem hisznek neki. Így viszont nem tud orvoshoz menni, és nem tudja a jogosítványát sem megújítani.

2016-ban derült ki, hogy mi okozta a szörnyű félreértést: 2010-ben meghalt egy nő, akit ugyanúgy hívnak és ugyanazon a napon született. Igaz, az a másik asszony Malagában élt, ami 200 kilométerre van Juana lakóhelyétől, de kicsire nem adunk. Lényeg, ami a lényeg: minden bizonnyal ekkor történt, hogy tévedésből őt nyilvánították elhunytnak. A közös nyilvántartási rendszer miatt az összes állami hivatalnál halottként szerepel – a bankok azonban nagyon is élőként tartják számon, úgyhogy a hiteleit gond nélkül tudja azóta is törleszteni.

Juana a malagai bírósághoz fordult azzal a kéréssel, hogy a tényleg elhunyt druszáját hantolják ki, és végezzenek DNS-tesztet, hogy végre igazolni tudja: ő az, aki tényleg életben van.

facebook.com/juana.escuderolezcano.5

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik