Gazdaság

Másfélszer annyit perkálunk a bankoknak mint 5 éve

készpénzfelvétel (készpénzfelvétel, atm, )
készpénzfelvétel (készpénzfelvétel, atm, )

Az elmúlt években jelentősen drágultak a legalapvetőbb banki szolgáltatások a hivatalos inflációs adatok szerint – derül ki a BankRáció.hu legújabb elemzéséből, amely szerint komoly eltérések lehetnek a banki szolgáltatások díjai között.

Dráguló banki szolgáltatások

A Központi Statisztikai Hivatal a bankkártyahasználat, a 20 ezer forintos készpénzfelvétet (saját bank ATM-ből), a lakossági folyószámla, a bankon kívüli eseti átutalás és a csoportos beszedési megbízás díját figyeli.

A szóban forgó díjak 2012-tól 2016-ig 52 százalékkal emelkedtek, ami sokszorosa az azonos időszakban mért inflációnak.

  • A jelentős növekedés elsősorban a pénzügyi tranzakciós illeték 2013-as bevezetésével magyarázható, akkor ugyanis mintegy 36 százalékkal drágultak ezek a szolgáltatások.

Az elemzés szerint 2017-ben is folytatódott a banki díjak emelkedése, de csupán az inflációval közel azonos mértékben. Az idei év első nyolc hónapjában ugyanis átlagosan 2,2 százalékkal emelkedtek a szóban forgó díjak, míg a nyolchavi átlagos infláció 2,4 százalékos volt.

Nem mindegy milyen kártya

Az elemzés szerint bár a hivatalos adatok alapján emelkedett a legalapvetőbb banki szolgáltatások díja, a piaci kínálatban a legjobb konstrukciók használatával le lehet szorítani a kiadásokat. Vannak például olyan bankszámlák, amelyek a feltételek teljesülése esetén akár ingyenesek is lehetnek. A legolcsóbbak pedig évente 1-2 ezer forintból kijöhetnek, azaz havonta pár száz forintos kiadást jelentenek. Ugyanakkor a legdrágább bankszámlák (azonos használat mellett) 17-20 ezer forintba kerülnek – kommentált a portál szakértője, Trencsán Erika.

A bankszámlához kapcsolódó kiadások között a kártyadíjakban is számottevő különbségek lehetnek. A banki ajánlatokban szerepelnek éves szinten akár ingyenes, vagy 1-2 ezer forintos költséggel használható kártyák is, de a prémium kártyákat többszörös áron kínálják. A prémium kártyák díja az akciós ajánlatokban az első évben alacsony vagy ingyenes, de a később már érvénybe lép a magasabb kártyadíj.

Trencsán Erika rámutatott arra is, hogy a drágább bankszámlák és kártyák extra szolgáltatásokat is nyújthatnak a sima konstrukciókhoz képest. Ilyen lehet például a vásárlások utáni pénzvisszatérítés, vagy az életbiztosítás. Azonban a prémium kategóriába tartozó bankkártyákat csak azoknak érdemes választaniuk, akik valóban kihasználják a hozzájuk kapcsolódó többletszolgáltatásokat. A mindennapos vásárlásokra a sima bankkártyák is jók, ráadásul sokkal olcsóbban használhatóak.

A jelentős eltérések miatt érdemes rendszeresen megnézni a bankok bankszámlacsomagjait és a díjakat.

  • Tipp: A bankváltással járó adminisztrációtól ma már nem kell tartani, egy tavalyi jogszabályváltozás eredményeként ugyanis ma már sokkal gyorsabban és egyszerűbben megtörténhet a bankváltás, mert az ügyfelek helyett ezt már a bankok intézik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik