Kultúra

Megkezdődött az Avatar 2 forgatása, itt az első kép az új szereplőkről

Gyerekszínészek egész csapata csatlakozott az Avatar-folytatások szereplőgárdájához.

Több éves szenvedést előkészítést követően a héten végre tényleg elkezdte forgatni az Avatar már 2009-ben beígért folytatásait James Cameron, aki egyszerre készíti mind a négy (nem vicc: 4 db!) sequelt.

Elsőként természetesen az Avatar 2 munkálatai indultak be, melynek örömére a 20th Century Fox máris közzétett egy képet, melyen a produkció új szereplőinek (vagyis azoknak legfiatalabb) csapatát leplezi le.

A fotón balról jobbra Jack Champion, Trinity Bliss, Bailey BassJamie FlattersBritain Dalton, Filip Geljo és Duane Evans Jr. látható, akik az Entertainment Weekly szerint feltehetően egytől egyig fiatal Na’vi szereplőket játszanak, azaz mindannyian kék CG-karakterekként fognak megjelenni a filmekben.

Több, mint valószínű, hogy a gyerekszínészek mind a négy Avatar-folytatásban játszani fognak, azaz a már fixen 2020. december 8-án mozikba kerülő Avatar 2 mellett a 2021-es Avatar 3-ban, a 2024-es Avatar 4-ben és a 2025-ös Avatar 5-ben is viszontláthatjuk majd őket.

Bejelentették az összes Avatar-film premierdátumát
Az egyszerre készülő folytatások 2020 és 2025 között fognak a mozikba kerülni.

A folytatások cselekményét homály fedi, ugyanakkor a főszereplőket játszó Sam Worthington (Jake Sully) és Zoe Saldana (Neytiri) mellett Sigourney Weaver (Dr. Grace Augustine) és Stephen Lang (Miles Quaritch ezredes) is visszatér a produkciókban. Ha nem is mindegyikben, de az Avatar 2-ben biztosan.

Forrás: Entertainment Weekly, kiemelt kép: 20th Century Fox

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik