Szórakozás

Prostituáltként dolgozik Nikol, az X-Faktor transz énekese

Néhány nappal ezelőtt írtunk Lakatos Zoltán Nikolról, aki a szombati X-Faktor válogatón tűnt fel. A borzalmasan éneklő transznemű énekes a Titanic betétdalát adta elő magyarul, amin Gáspár Laci teljesen elérzékenyült, hosszan zokogott a kamerák előtt.

A műsorban Nikol azt mondta, hogy pénztárosként dolgozik. Bár ezzel nem hazudott, azt elhallgatta, hogy van egy “mellékállása” is: hivatásszerűen bocsátja áruba a testét. Lakatos a mellét nőiesre műttette, deréktól lefelé férfias maradt és egy külön lakásban fogadja a zsánereit.

A Bors egy prostituáltakat hirdető oldalon szúrta ki, s amikor felhívták, ő tagadás helyett részletesen beszélt a munkáról.

“Három-négy éve találkoztam egy olyan fiúval, aki az említett oldal tulajának dolgozott, akkor kezdtem el én is ezzel a szakmával foglalkozni. Nekem az a fura, hogy olyan pasik jönnek, akiknek van családjuk, feleségük és gyerekeik. Fél Buda, fél Pest”

– mondta a lapnak Lakatos Zoltán Nikol, utalva az ügyfélköre méretére.

“Csak olyanokat vállalok, akik az eseteim is, ha valaki nem tetszik, akkor megmondom neki, hogy bocsi, hagyjuk. Így találtam a barátomat is. Eljött hozzám egyszer-kétszer, és most már évek óta együtt vagyunk”

– árulta el a transznemű versenyzőjelölt, aki hozzátette: főleg fiatal, te­tovált, kigyúrt férfiak érdeklődnek iránta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik