Sport

Megnyerte a Telenor Kupát a Mátéfi-csapat

A kilenc nap múlva kezdődő Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott a tunéziai után vasárnap az ukrán nemzeti csapatot is legyőzte.

A magyarok szombaton, Miskolcon simán verték a tunéziai együttest, így egy újabb győzelem a torna megnyerését jelentette. A papírforma alapján ez a meccs számított a döntőnek.

A két csapat a december 7-én rajtoló, dán-norvég közös rendezésű Eb-n külön csoportban, ám azonos ágon található, így nagy az esély, hogy Lillehammerben is összetalálkoznak a felek, ebből a szempontból sem volt mellékes a tiszaújvárosi meccs.

Gyorsan kétgólos előnyt szereztek a hazaiak, Görbicz pedig belőtte 750. válogatottbeli gólját. Az ukránok is felébredtek, és a 9. percben már náluk volt az előny (4-5). Pálinger hiába védett büntetőt, mert Szamoránskyt kiállították, és tovább nőtt a különbség, így 5-8-nál Mátéfi Eszter szövetségi kapitány időt kért. A szünet előtti szakaszt megnyomta a magyar válogatott, és felzárkózott 14-12-re.

A második félidőre több poszton cseréltek a hazaiak (Görbicz például ujjsérülést szenvedett, és nem tudta folytatni a játékot), az új felállásban pedig – emberelőnyben – sikerült egyenlíteni (36. perc: 16-16). A vezetés visszavételére egy kicsit még várni kellett (19-18), és ettől kezdve fej fej mellett haladt a két együttes.

Sopronyi – aki szombaton ünnepelte 24. születésnapját – és klubtársa, a kapus Triffa vette vállára a csapatot, nőni kezdett az előny. 25-22-nél Szekerest kiküldték a bírók, de ezzel a lehetőséggel nem tudtak élni az ukránok.

A hajrában a vendégek megpróbálták felgyorsítani a támadásokat, ám a magyarok erre figyeltek, és nem volt esély a fordításra.

Mátéfi Eszter még a Tatán, kedden folytatódó edzőtábor előtt kijelöli az Eb-re utazó 16 játékost. A keretben jelenleg 18-an vannak.

Telenor Kupa, 2. nap (Tiszaújváros):
Magyarország-Ukrajna 30-27 (12-14)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik