Tudomány

A Naprendszer legnagyobb meteoresőjét figyelték meg a Marsnál

Három évvel ezelőtt a Mars elképesztő esemény tanúja volt: óránként 108 000 meteoroid égett el az atmoszférájában. Ez volt a Naprendszer történetének legnagyobb ismert meteoresője.

A jelenség oka a C/2013 A1 nevű üstökös volt, amely 2014. október 19-én haladt el a vörös bolygó mellett. Szerencsére ekkoriban egy szonda épp arrafelé járt, így a kutatók megfigyelhették a páratlan eseményt. A meteoresőről a héten számoltak be a 2017-es Európai Bolygótudományi Kongresszus rigai ülésén.

Ez az egyik legizgalmasabb bolygókkal kapcsolatos esemény, melyet életünk során valaha láthatunk

–  mondta Beatriz Sanchez-Cano, a Leicesteri Egyetem munkatársa. A szakértő hozzátette, a Marsot szó szerint elárasztotta az üstökös kómája, azaz a magja körüli ködszerű gázfelhője.

A C/2013 A1 igen közel, nagyjából 140 000 kilométerre repült el a bolygótól – hasonló jelenség a becslések alapján százezer évente egyszer történhet meg.

A meteoresőt a NASA szondája, a MAVEN (Mars Atmosphere and Volatile Evolution) figyelte meg.

Az űreszköz adatai alapján az üstökös érkezésekor a marsi égen három órán át másodpercenként 30 meteor tűnt fel.

Ez óránként 108 000 hullócsillagot jelent.

Fantáziarajz a meteoresőről Kép: Don Davis/IUVS Team

Az esemény vizsgálata kissé nehéz volt, ugyanis a vörös bolygót 44 órával korábban érte el egy napkitörés. A MAVEN szerencsére így is elég információt tudott gyűjteni a jelenségről.

A Mars a közeljövőben nem fog találkozni az elképesztő meteoresőt okozó üstökössel. Valószínű, hogy millió évekbe fog telni, mire a C/2013 A1 ismét felkeresi a bolygót.

(IFLScience)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik