Szórakozás

Chris Brown bántalmazási ügyében döntés született… megint

chris brown és rihanna (chris brown, rihanna, )
chris brown és rihanna (chris brown, rihanna, )

Az amerikai rapperről még 2009 februárjában derült ki, hogy megverte akkori barátnőjét, Rihannát, majd Karrueche Tran színésznő szintén eskü alatt vallotta, hogy Brown azzal fenyegette meg, hogy megöli, de lökte már le lépcsőről, sőt a gyomrába is többször belebokszolt. 

Kiengedték a börtönből Chris Brownt, negyedmillió dollárba került
Egy nő azzal hívta a 911-et, hogy Chris Brown lőfegyverrel fenyegetőzik Los Angeles-i házában.

 Liziane Guiterezze 2016 februárjában vádolta meg azzal, hogy

a rapper arcon ütötte.

Ahogy arról már korábban mi is beszámoltunk a modell egy parti alkalmával képeket próbált meg posztolni az eseményről, ami Brownnak annyira nem tetszett, hogy először elvette a nő telefonját, majd a szeme alatt arcon verte.

A napokban született meg a hivatalos megállapodás, mely szerint egy előzetes beszélgetés alapján

Chris Brownnak hetvenezer dollár (úgy 18 millió forintot) kártérítést kell fizetnie,

de más források szerint az összeg lényegesen kevesebb. Brown jelenleg is óvadék ellenében lehet szabadlábon, amelynek összege nem mondható épp kevésnek: összesen negyedmillió dollárt kellett fizetnie azért, hogy napjait ne töltse börtönben. A történethez hozzátartozik még, hogy míg az előző két esetben Brown nem tagadta az ellene felhozott vádakat, sőt Rihanna esetében ő maga ment el a rendőrségre feladni saját magát, addig ebben az esetben nem ismerte el az őt ért vádakat, sőt állítja, hogy Guiterezze részt sem vett a partin,

hiszen túl csúnya ahhoz, hogy meghívást kapjon. 

Címlapfotó: (c) Fotó: Northfoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik