Foci

Véber György kineveti az élvonalbeli csapatokat

Véber György, az Újpest korábbi kiváló játékosa, majd az NB I több csapatának vezetőedzője volt a Digi Sport Reggeli Start című műsorának vendége. Véber irányította a Pápa, a Pécs és a Mezőkövesd csapatait az élvonalban, legutóbb a másodosztályú Nyíregyházát irányította. Ehhez képest visszaesésnek tűnik a megyei másodosztályban szereplő Törtel edzője, de egyáltalán nem bánja, sőt nagyon jól érzi magát.

Nagyon sokan örülnek most, hogy el vagyok temetve, de nem vagyok, büszkén vállalom a mostani munkámat, próbálja ki mindenki! Nagyon régen éreztem magam ilyen jól, pozitív csalódás minden szempontból. Nem érdekel a felső osztály, nagyon jókat nevetek az NB I-es mérkőzéseken és az edzői nyilatkozatokon. Ez pikírtnek tűnik, de így töltődöm fel. Nagyon mély sebeket hagyott bennem az utolsó szerepvállalásom Nyíregyházán.

– mondta a beszélgetés során Véber György.

Az új vezetőedzővel eddig ötből öt meccset nyert a megye II-ben a Törtel, rövid távon pedig az NB III-ba szeretnének feljutni a csapat.

Tudatos munka folyik Törtelen, ennek is köszönhető a villámrajt. Munka mellett fociznak a játékosaim, ezért heti három edzés van egyelőre, de emelni fogjuk a számot. Nem erre az osztályra készülünk ugyanis, ezt nekünk meg kell nyerni, majd a jövő évi bajnokságot is.

Vébernek nem ez az első alacsonyabb osztályú feladata, korábban a Rákosmente KSK és a Somos SE csapatait is irányította már.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik