Belföld

Nem politikai okból kellett levenni az Orbánt elkapó Orbánokat ábrázoló plakátot

Tegnap írtuk meg, hogy le kellett ragasztani az ARC plakátkiállításon Peták Dénes Időhurok című plakátját, ami a fiatal Orbán Viktort sanyargató rendőr Orbán Viktorokat ábrázol. Sok olvasó politikai motivációt sejtett a lépés mögött, azonban a valóság nem ez. Elértük telefonon az átdolgozott kép eredetijét készítő fotóst, Kapitány Évát, aki elmondta, hogy azért kérte a plakát levételét, mert az átdolgozó nem kérte el tőle a képet.

Le kell ragasztani az Orbán Viktort rendőrautóba tuszkoló Orbán Viktorokat
Szerzői jogi vita miatt. De van a történetnek más tanulsága is.

Amikor az ARC kiállítást szervező Arcmagazin egyik szerkesztőjével, ha jól emlékszem, Bakos Gáborral beszéltünk a férjemmel együtt, szeptember 8-án, pénteken, a szerzői jogsértést emlegető kifogásainkra a válasz újra és újra az volt: a művészi szabadság megengedi, hogy egy alkotó tetszése szerint bármit forrásként használjon, azt átalakítsa. Amikor szóvá tettük ennek kapcsán, hogy egy dolog az esztétikum, és más dolog a copyright, a végső érv az volt, hogy a művészi szabadság mindenek fölött áll, egyébként pedig írjunk levelet a magazin szerkesztőinek, mint szervezőnek a problémánkról.

Írta Kapitány Éva az ARC szervezőinek címzett levelében. A fotós levelében azt is írta: „A szerzői jog szempontjából akkor vált problémává, amit tett, amikor Önök nyilvánosságot teremtettek a munkájának, ezáltal a magánügy közüggyé vált, az „alkotói” önértelmezés pedig jogsérelemmé, ami plágiumnak, lopásnak minősül a Polgári Törvénykönyv szerint.” Ezért kérte, hogy vegyék le a plakátot a szervezők, perrel azonban nem fenyegetett.

A lehetséges pereskedés az ARC szervezői részéről merült fel, mint tegnapi Facebook-posztjukban is írták:

Bár az elméletírók és az érintett szakemberek évek óta várnak egy olyan perre, ügyre, amiben az eredeti képet átdolgozó véleménynyilvánítási (alap)jogával szemben a kép szerzője nem tudná érvényesíteni az engedélyezési jogát, szakértőnk véleménye szerint ez az érvelés nem járna sikerrel a magyar bíróságokon, mivel a szerzői jogi törvény egyértelműen határozza meg az átdolgozó szabadságait és ezek közé nem tartozik bele a mű véleménycélú átdolgozása.

Erre azután jutottak, hogy több ügyvéddel, szerzői jogásszal, művészettörténésszel, kurátorral is egyeztettek. Azonban pereskedés helyett végül a leragasztás mellett döntöttek. Azonban a plakátot úgy fedték be, hogy egyedül két Orbán Viktor fej maradt leragasztatlanul.

Kapitány Évát nagyon zavarja, hogy politikai szándékot gondoltak sokan a háttérben, mint nekünk írta:

a kommentekben már előléptem Orbán-bérenccé, akit lefizettek, hogy levetesse a fényképet, ami rossz színben tünteti fel a kormányfőt!

Pedig mint mondta, őt a plágium zavarja, semmi más. Ennek bizonyítékául elmondta, hogy mindenkit elutasított eddig is, akinél „sanda szándékot érzett”.

A visszautasítottak között volt Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója és az Orbán Viktor önéletrajzát kiadó cég is. „Az indok minden alkalommal ugyanaz volt: nem hagyom, hogy a rezsim propagandacéljaira használják a fotómat” – írta Kapitány Éva.

Így készült az eredeti fotó

Kapitány Éva írta arról is, hogy készült 1988. júniusában, Nagy Imre kivégzésének 30. évfordulóján a kép:

„A fotó egy eseményt mutat be a Kádár-kori ellenzék, akkori nevén, demokratikus ellenzék egyik politikai akciójának szétzavarásakor. Egyenruhás és öltönyös rendőrök lepték el a környéket, de nekem az igazoltatás után sikerült bejutnom az V. kerület Hold (akkori nevén Rosenberg-házaspár) utca 23-ba, mert azt mondtam, hogy egy rokonomhoz megyek. A ház első emeletén lakott anyjával Tamás Gáspár Miklós. Tágas kilátás nyílt a térre a bérlakás erkélyéről, ahonnan aztán a fotókat készítettem. Például azt, hogy Kis János megpróbál beszédet mondani, de megakadályozzák ebben, majd Mécs Imrét, TGM-et és a kopaszra nyírt Orbán Viktort egyenruhás, gumibotos rendőrök közrefogják, és eltávolítják.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik