Light

Prostinak nézték Tarantino egyik színésznőjét

A színésznőt megbilincselték és rendőrautóba ültették, miután férjével az utcán csókolózott.

A történtekről maga Daniéle Watts, a Tarantino-film Coco nevű rabszolganőjét alakító színésznő számolt be a napokban a Facebookon.

“Ma megbilincselt és őrizetbe vett a Studio City rendőrőrs két rendőre, mivel nem voltam hajlandó elismerni, hogy valami rosszat követtem el, amikor egy nyilvános helyen, teljesen felöltözve a vonzalmamat fejeztem ki szerelmem iránt” – írta Watts, aki mostanában egy tévésorozatot forgat, a Partners című idén indult vígjátékszériában játssza Martin Lawrence lányát.

Watts a közösségi portálra egy képet is kitett, amelyen egy rendőr előtt, hátra bilincselt kézzel sír.


Kép forrása: Facebook 

A Los Angeles-i rendőrség ügyfélszolgálata a Variety.com szerint azt a tájékoztatást adta, hogy az esetről nem készült semmiféle feljegyzés, Wattsot nem tartóztatták le, és nem kísérték be az őrszobára kihallgatásra.

Watts és férje, Brian James Lucas azzal magyarázta a történteket, hogy mivel az utcán mutatták ki vonzalmukat, a rendőrök azt hitték egy prostituáltat kaptak el, aki éppen kuncsaftot szerzett. Mikor Watts nem volt hajlandó igazolni magát, megbilincselték, és a rendőrautó hátsó ülésére ültették, amíg ki nem derült, hogy ki is valójában. Azt követően viszont nyomban elengedték.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik