Foci

Megmentették egy játékos életét a Bundesliga-meccsen

Még szombaton rendezték a Stuttgart-Wolfsburg bajnokit a német labdarúgó-élvonalban, a hazaiak 1-0-s győzelmével véget ért összecsapáson pedig volt egy horrorsérülés. A találkozó hajrájában egy felívelt labdánál ronygolt ki a kapujából a vendégek belga kapusa, Kolen Casteels, ám miközben kiöklözte a labdát, arcon térdelte a hazaiak csapatkapitányát, Christian Gentnert.

Gentner eszméletlenül terült el a gyepen, az orvosi stáb pedig azonnal a segítségére sietett és németországi beszámolók szerint a stuttgartiak csapatorvosának, Raymond Bestnek gyorsasága kellett ahhoz, hogy a játékos ne nyelje le a nyelvét. Az orra, az állkapcsa és az arccsontja is eltört, kórházba szállították, vasárnapig az intenzíven feküdt.

Hétfőn már közleményben köszönte meg, hogy gyorsan a segítségére voltak, illetve azt a sok jókívánságot, amit kapott. Azt írta,

a körülményekhez képest jól van, ő is látta a felvételeket, így ez szerinte még nagyobb szó.

Viszont most egy ideig csak az arca bal profilját mutatja meg nyilvánosan. Mostantól kezdve azon dolgozik, hogy minél előbb visszatérjen a pályára.

A 32 éves, ötszörös német válogatott középpályás a stuttgarti akadémián nevelkedett, ott is mutatkozott be felnőttek között 2004-ben. Volt egy hároméves kitérője Wolfsburgba (2007-2010), majd visszatért Stuttgartba és azóta is a csapatot erősíti.

Fotó: Europress/dpa/Sven Simon

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik