Belföld

Ittasan, bedrogozva okozott balesetet, majd elbújt egy parkban

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki úgy ült volán mögé és okozott balesetet Győrben, hogy ivott és drogozott, ráadásul el is menekült a helyszínről. A sofőrt három bűncselekmény,

  • segítségnyújtás elmulasztásának minősített esete
  • bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége
  • és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége

miatt állítják bíróság elé. Utóbbi tekintetében a vádlott különös visszaesőnek minősül, mivel korábban – egyebek mellett – súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt már szabadságvesztésre ítélték.

A baleset tavaly novemberben, éjjel történt. Az ittas, bespeedezett sofőr egy jobbra ívelő éles kanyarban sodródott át az út túloldalára, ahol összeütközött egy másik autóval.

A vétlen kocsi a szalagkorlátnak préselődött, a vezető ajtaja beszorult, a motortérből lángok csaptak fel. A férfi látta ezt, de nem segített, inkább elrejtőzött egy közeli parkban, ahol később a rendőrök és a tűzoltók hőkamera segítségével találtak rá. A sérültet egy szemtanú segítette ki a járművéből. Mindketten megsérültek.

– közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség hétfőn.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik