Nagyvilág

300 tonnányi, rohadó disznótetemet találtak egy kínai domboldalba ásva

Az évek óta elviselhetetlen bűzt árasztó hely annyira undorító volt, hogy több munkás is elhányta magát a terület feltárása közben.

A kínai hatóságok letartóztattak öt embert, miután nagyjából háromszáz tonnányi rohadó disznótetemet találtak egy domboldalba ásva, Zhejiang tartományban – jelentette a helyi sajtó. A betegségek miatt elhullott állatokat egy kormányzati megbízással dolgozó cégnek égetéssel kellett volna megsemmisíteni, de inkább egy olcsóbb megoldást választottak.

A Caixin Global című kínai lap cikke szerint az érintett domboldalból a munkások 223,5 tonnányi disznótetemet, valamint szennyezett földet távolítottak el, mióta augusztus 30-án megkezdték az illegális temetőhely feltárását. Egy helyi lakos elmondása szerint a területen annyira elviselhetetlen volt a bűz, hogy több munkás is elhányta magát a munka közben.

Sanghaj-disznok(960x640).jpg (disznótetem, folyó, )
Ezer disznótetemre bukkantak az ivóvízben
Több mint 1200 döglött sertésre bukkantak a hatóságok az elmúlt napokban a Sanghaj fő ivóvízforrásaként szolgáló Huangpu-folyóban - számolt be az esetről a helyi média.

A helyi kormányzat nyomozásának eredményei szerint a Huzhou város közelében található helyen 2013-ban és 2014-ben ásták el a tetemeket. A közelben élő emberek már évek óta panaszkodtak a domboldalból áradó „elviselhetetlen”, és „hányingert keltő” bűzre, de a helyi hatóságok semmit sem léptek az ügyben.

A vizsgálat csak azután indult meg, hogy egy helyi lakos jelezte az esetet azoknak a környezetvédelmi ellenőröknek, akiket a pekingi központi kormányzat küldött a tartományba. Az egészségügyi minisztérium, valamint a Kommunista Párt korrupcióellenes ügynökségének emberei már elérték, hogy a helyi kormányzat tegyen valamint az ügyben.

Egyre több a döglött disznó a kínai folyókban
Már a 13 ezret is meghaladja a Sanghajban és a város környéki folyókból kihalászott döglött sertések száma, amely napról napra nő, a tetemek pontos eredete még mindig nem tisztázott.

A disznótetemekből vett mintákat laboratóriumokban vizsgálták meg, és a Xinhua kínai állami hírügynökség beszámolója szerint nem találtak benne emberre veszélyes kórokozókat. Ugyanakkor a Caixin megemlítette, hogy a hatóságok még nem vizsgálták meg közeli vizeket, köztük azt a víztározót, ahonnan a környéken élők az ivóvizet kapják.

A közelben élő emberek egyébként már nem mernek inni csapvizet, és palackozott vizeket vásárolnak. Attól tartanak ugyanis, hogy a 300 tonnányi rohadó disznótetem miatt szennyezettek lehet a víz.

Sangahji disznók (shanghaj, sertéstetem, folyó, )
Rendőrök miatt lett disznótetemes az ivóvíz
A sanghaji folyóból kihalászott több ezer sertéstetem azért került a nagyváros ivóvízforrásába, mert a gazdák már nem tudták eladni a beteg állatok húsát a rendőri ellenőrzések miatt.

A disznótetemeket az ipari és egészségügyi hulladékok feldolgozásával foglalkozó cég emberei ásták el a területen. A vállalatot a helyi kormányzat bízta meg az elhullott állatok biztonságos megsemmisítésével. De elvileg el kellett volna azokat hamvasztaniuk. A rendőrség most a kormányzati források elpazarolásának gyanújával indított vizsgálatot a cég ellen.

Hszi Csin-ping kínai elnök az elmúlt években a kínai politika egyik legfontosabb feladatává tette a környezetvédelmet. Egy új szabály szerint a helyi pártfunkcionáriusok teljesítményének megítélésében az egyik legfontosabb elem lett, hogy mennyire veszik komolyan a környezetvédelmi szabályok betartását – emlékeztetett az esettel kapcsolatban a South China Morning Post.

A lap felidézte, hogy a tavalyi év eleje óta már több mint 12 ezer tisztségviselőt büntettek meg a kínai környezetvédelmi szabályok be nem tartása miatt. Zhejiangban pedig több mint 3200 céget büntettek meg és 273 tisztségviselőt vettek őrizetbe a környezetvédelmi ellenőrök a tartományban tartott egyhónapos körútjuk alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik