Belföld

HIV-vakcina – hatástalan az első

Az első, már a piacra dobás kapujában álló HIV-vakcina nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A szer globálisan elbukott, de feketéknél és ázsiaiaknál jó eredményeket értek el vele.

A VaxGen amerikai gyógyszergyártó régóta várt, AIDSVAX nevű védőoltása a kísérletben résztvevő ötezer holland és amerikai, a fertőzés
HIV-vakcina – hatástalan az első 1

szempontjából különösen veszélyeztetett páciens csupán 3,8 százalékánál volt képes megakadályozni a HIV-fertőzést. Latin-amerikaiaknál, valamint fehéreknél nem sikerült érezhető eredményt elérni, ázsiaiak és feketék körében viszont jóval több antitest termelődött a szer hatására, mint a többi résztvevőnél.

E két utóbbi csoport esetében azt tapasztalták, hogy azoknál az önkénteseknél, akik a vakcinát kapták, 67 százalékkal alacsonyabb volt a fertőzöttség aránya, mint a placebóval kezelt kontrollcsoportnál. Mivel a kísérletben csupán 498 fekete és ázsiai vett részt, a náluk elért sikereket egyelőre fenntartásokkal kezelik.

Világméretű versengés 

Jelenleg világszerte legalább 30 HIV-vakcina van különböző fejlesztési fázisban: tesztelnek a nagy gyógyszergyárak (Merck, GlaxoSmithKline, Aventis Pasteur), valamint amerikai, brit, francia és ugandai nonprofit kutatóintézetek is.  

A kudarc ellenére folytatják


Az eredmények alapján az amerikai élelmiszer- és gyógyszerhatóság (FDA) várhatóan nem regisztrálja a szert. Az FDA általában olyan szereket szabadalmaztat, amelyek a fertőzéssel szemben legalább 30 százalékos védelmet ígérnek, és rendszerint nem veszi figyelembe a speciális csoportoknál elért eredményeket.

Bár a hétfői sajtótájékoztatón kudarcról számolt be, a VaxGen folytatja a kutatásokat. Thaiföldön például a héten kezdik el tesztelni az AIDSVAX-ot, kombinálva az Aventis Pasteur ALVAC AIDS nevű szérumával. A jövőben vizsgálni kívánják azt is, hogy van-e különbség a nemi úton, illetve a közös injekcióstű-használat által fertőzöttek között a szérum hatásfokában.


HIV-vakcina – hatástalan az első 2

Több ezer önkéntesen próbálták ki


A VaxGen 1998-ban kezdte tesztelni az AIDSVAX-ot: az elsősorban homo- és biszexuális önkéntesek három év alatt hét injekciót kaptak. 5009 önkéntes legalább hármat: közülük 3300-nak a vakcinát, 1679-nek pedig a placebót adták.

Az AIDSVAX, csakúgy, mint a legtöbb AIDS vakcina, legyengített vírust használva stimulálja a szervezetet antitestek termelésére. A szérumhoz a HIV-vírus burokfehérjéjét, a gp-120 jelzésű molekulát használták fel. A kutatók abban bíztak, hogy ha a szervezet immunrendszere megtanítható a gp-120 felismerésére, akkor a megtermelt ellenanyagokkal bármikor képes lesz a vírus megtámadására és semlegesítésére. Szakértők már korábban is megfogalmaztak kételyeket a szerrel szemben: a gyorsan mutáló vírus különböző törzseinek ugyanis más-más szerkezetű a gp-120-fehérjéje, és az eltérés eléggé nagy ahhoz, hogy egy igen specifikus vakcinával szemben ellenállóak legyen.

További nehézségek


A szer egyébként az AIDS kialakulását okozó vírus három legfontosabb változata (A,B,C) közül az Európában és az USA-ban leggyakoribb B vírustörzs ellen a leghatásosabb. A leginkább fertőzés sújtotta Afrikában ezzel szemben az A és C vírusváltozat a leggyakoribb.


Az AIDSVAX volt a VaxGen legfontosabb terméke. Emellett más védőoltásokkal, például egy anthrax elleni szérummal is kísérletezik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik