Gazdaság

Drágult az egyetemi élet – anyu főztjével spórolnak a diákok

rántott hús (rántott hús)
rántott hús (rántott hús)
Húsleves, rántott hús, csirkepörkölt és fasírt – ez a négy legnépszerűbb étel az anyukák körében, akik egyetemista gyermeküknek csomagolnak útravalót. Így jól lehet spórolni, hiszen egy év alatt így is közel egymillió forintot költ élelmiszerre egy átlagos magyar egyetemi hallgató. Vannak előrelátók, akik időben belevágnak, hogy félretegyenek gyermekeik, unokáik tanulmányaira. Ennek egyik eszköze az életbiztosítás. A CIG Pannónia saját adatai szerint a szülők gyermekük 6 éves korában kötik meg a biztosítást és kezdenek el az egyetemi évekre megtakarítani. Ők átlagosan évente 172 ezer forintot tesznek félre a gyereknek.

A felsőoktatási tanulmányok és az azzal párhuzamosan megkezdett önálló élet jelentősen megterhelik mind a hallgatók, mind a családjaik pénztárcáját. Különösen igaz ez azokra, akik otthonuktól távol folytatják tanulmányaikat. Ők azok, akik legfeljebb hétvégente élvezhetik a mamahotelek által biztosított kényelmet.

Anya főztjével spórolnak

Mindenki az albérletárak alakulásával van elfoglalva most, hogy indul a szemeszter a felsőoktatásban. Holott enni is kell: élelmiszerekre a CIG Pannónia Életbiztosító 2016-os adatai szerint egy hallgató egy év alatt átlagosan közel egymillió forintot költ, amely összes költségeinek mintegy negyedét teszi ki.

Sokan ezen a tételen próbálnak spórolni. Amellett, hogy igyekeznek olcsón étkezni, a hétvégére hazajáró diákok a következő hétre elegendő, előre lefőzött ételekkel megpakolt táskákkal térnek vissza kollégiumi szobájukba vagy albérletükbe.

A biztosító által megkérdezett hallgatók válaszai alapján a legjellemzőbb „anyu főztje” ételek közé tartozik a húsleves, a rántott hús, a csirkepörkölt, és a fasírt. Elmondásuk szerint mindez nem csak kiadásaikat, hanem az olykor előtörő honvágyukat is csökkenti.

Kisiskolás korban érdemes elkezdeni

Egy korábbi, szintén egyetemisták körében végzett felmérésük alapján a diákok csupán 2 százalékának szülei tesznek, vagy tettek félre pénzt azzal a szándékkal, hogy a későbbiekben gyermekük életkezdését támogassák. Pedig az időben elkezdett, kifejezetten az egyetemi évekre szánt előtakarékossággal elkerülhető lenne, hogy a családnak túlzott anyagi terhet jelentsen a gyermek diplomaszerzése, vagy hogy a családban bekövetkezett esetleges tragédia miatt már ne tudják anyagilag támogatni – hangsúlyozza a biztosító.

A náluk lévő életbiztosítások alapján konkrétumot is mondtak: a szülők, nagyszülők átlagosan 171 800 forintot tesznek évente félre, amely már elegendő arra, hogy a gyermek gondtalanul indulhasson neki a diplomaszerzésnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik