Élete baklövését követte el a Tottenham Hotspur futballistája, Bamidele Jermaine Dele Alli a Szlovákia elleni vb-selejtezőn.
Az angol válogatott nagyon nehezen győzött a Wembley Stadionban, miután Stanislav Sobotka rögtön a harmadik percben vezetést szerzett a szlovákoknak. Anglia Eric Dier és Marcus Rashford góljaival végül győzni tudott, így öt pontra nőtt az előnye éppen Szlovákia ellen. Dele Alli azonban nem a játéka miatt került előtérbe.
Az angol középpályás a 76. percben került a földre Martin Skrtel mellett gyanús körülmények között, Clement Turpin játékvezető azonban továbbot intett. Dele Alli fölkelt, összeszedte magát, majd beintett a bírónak. Úgy tudni a játékvezető észre sem vette, hogy a játékos a középső ujját mutatja neki, de a televízióknak hála nem maradt le senki az esetről.
![Fegyelmi eljárás indul az angol középpályás ellen 1](http://24.hu/app/uploads/2017/09/dele.jpg)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) ezért indít fegyelmi eljárást Dele Allival szemben. A játékos az esetről azt mondta, hogy egy Kyle Walkernek szánt viccről van szó és a Tottenham vezetőedzője, Mauricio Pochettino szerint is félreértésről van szó, mivel játékosával sohsaem voltak fegyelmezési problémák.
Az angol játékos ügyét várhatóan szeptember végén vizsgálják majd meg.