Sport

Linzben diadalmaskodott a Sapa

A Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata 4-1-re nyert a Linz otthonában az osztrák bázisú hokiligában.

Énekes Lajos nem kertelt a találkozót megelőzően, a másodedző szerint a szezon eddigi legnehezebb meccse elé nézett vasárnap a Sapa Fehérvár AV19. A székesfehérváriak a címvédő Linzhez utaztak, az aktuális ellenfél otthonában azonban csak ritkán szoktak nyerni, mindössze kétszer sikerült az elmúlt öt EBEL-szezonban.

Az első harmadban a Sapa úgy kezdett, ahogy a szezonban is: visszafogottan. A Linz hokisai a kelleténél többször tesztelték Bálizs Bence reflexeit, a fiatal hálóőr azonban állta a sarat. A kevés fehérvári helyzetből egy beakadt, a második sorba „száműzött” Sofron István a 18. percben szerezte meg a vezetést.

A második játékrész kezdetén pontosan játszott a Volán, a 29. percben, Pozsgai találatával már 4-0-ra vezetett Kevin Primeau csapata (Benk és Johansson köszönt be ezt megelőzően), kapust is kellett cserélnie a hazai együttesnek. A harmadik felvonásban szépített a hazai gárda, ám már nem tudta szorossá tenni az összecsapást, így a Sapa hatodik meccsén megszerezte a második győzelmét.

A mérkőzést megelőzően a legtöbb kritika a Fehérvár öt az öt elleni játékát érte, így mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a csapat mind a négy gólját egyenlő létszámnál szerezte.

Eredmény – EBEL, 6. forduló

EHC Liwest Linz-Sapa Fehérvár AV19: 1-4 (0-1, 0-3, 1-0)
Gólszerzők: Lebler, illetve Sofron, Benk, Johansson, Pozsgai

Ajánlott videó

Olvasói sztorik