Belföld

Uniós milliárdokból készül titokban az új alaptanterv

2,4 milliárdos projekt keretében zajlanak az új Nemzeti alaptanterv (NAT) kidolgozásával kapcsolatos munkálatok, a teljes költséget uniós forrásból fedezik – írja a Népszava.

Az eddigi tervek szerint már 2019 szeptemberében az új NAT szerint tanítanának, a fejlesztés befejezésének határideje csak 2020 októberében van.

A projekt szinte teljes titokban zajlik, nem vesznek részt benne jelentősebb oktatási és pedagógus szakszervezetek. Az összes információnk az, hogy Csépe Valéria,  a köznevelés tartalmi megújításáért felelős miniszteri biztos száz szakemberrel együtt dolgozik a NAT összeállításán. Hiába írt elő egy kormányhatározat széleskörű társadalmi egyeztetést, ez még mindig nem történt meg.

Az eddig elkészült alaptantervet a miniszteri biztos néhány szakmai fórumon már bemutatta, de sehol sem jelezhették kritikáikat más szakértők. A Pedagógusok Szakszervezete követelésére megkapta a NAT legutóbbi változatát, így a tervek eljutottak a tanterv készítéséből kihagyott szakértőkhöz is.

Nahalka István oktatáskutató 15 pontban fogalmazta meg aggályait a NAT-tal kapcsolatban, szerinte a legnagyobb baj az, hogy még csak fel sem merül a koncepcióban a túlközpontosított rendszer problémája, pedig ennek kellene a kulcskérdésnek lennie.

Kiemelt kép: MTI / Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik