A lelkes, átszellemült műsorvezető hangja számtalanszor bejárta már a világot, mostanában a sikeres ballisztikus rakéta és nukleáris tesztek után kerül az észak-koreai tévék képernyőjére.
Múlt hétvégén ő volt az, aki rózsaszín ruhába öltözve bejelentette, országa hidrogénbombát tesztelt, ami ötször erősebb, mint a második világháborúban Nagasakira dobott robbanószer.
De ki ő?
A most 74 éves Ri Cshunhi állítólag szegény családból származik, 1943-ban született Tongchon megyében. Előadóművészetet tanult egy phenjani egyetemen, majd 1971-ben szerepelt először a KCTV állami televízióban.
1974-től ő lett a csatorna vezető híradósa, többek közt ő tudatta a világgal Kim Il Sung és Kim Jong Il halálát is. Mindkét alkalommal könnyeivel küszködött.
![Kicsoda Ri Cshunhi, Észak-Korea nukleáris hírmondója? 1](http://24.hu/app/uploads/2017/09/a_000_fz8sb_gettyimageshungary_eza.jpg)
Ri Cshunhi karriere hosszúságában egyedülálló, mondhatni rendkívüli, hisz pályafutása alatt rengeteg kollégáját elbocsátották vagy árulással vádolták meg.
2012-ben ideiglenesen visszavonult, de négy évvel később ő jelentett be egy sikeres rakétakísérletet és azóta is rendszeresen az ő feladata a legerősebb hírekről tájékoztatni a népet.
Mi lesz, ha leváltják?
A nagymama – aki relatíve luxus körülmények között él Phenjanban – állítólag már nem a kamerákra összpontosít, hanem sokkal inkább az utánpótlás kiképzésére.
Mint egyik interjújában fogalmazott, a fiatal nők szebbek és sokkal inkább alkalmasak rá, hogy a nézők elé álljanak.
(Sky News)