Sport

A bazilika felújítására gyűjt a Fehérvár AV19

A székesfehérvári Szent István Bazilika felújítására gyűjtenek a hétvégén hatodik alkalommal sorra kerülő ifj. Ocskay Gábor jégkorong emléktornán, amelyen a Miskolc először vesz részt.

A viadalon a szlovén Olimpija Ljubljana és az osztrák Graz 99ers szerepel még. Szombaton a két külföldi vendég 16, majd a két magyar klub 19 órakor csap össze.

Vasárnap 15 órakor lesz a bronzmeccs, a finálé 18 órakor kezdődik. A torna egyben főpróba is, mivel a következő pénteken már kezdődik az osztrák pontvadászat (EBEL), amelyben a rájátszásba igyekszik a Fehérvár.

A torna szerdai sajtótájékoztatóján részt vett Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Magyar Jégkorong Szövetség elnökségi tagja, aki kiemelte: az emléktorna a csapatot, a várost és a szurkolókat egységbe tömöríti.

“Ifj. Ocskay Gábor élete sokaknak irányt mutatott, kiderült, hogy egy kisvárosi sportteljesítmény is lehet világraszóló. Sokan kaptak kedvet, bíztatást, hogy Gábor életútját kövessék a sportban” – mondta.

 Fotó: MTI

Látogatásának apropója volt az is, hogy a helyi Szent István Bazilika felújítására a püspökség és a város – a kormány 380 millió és Székesfehérvár 100 millió forintos támogatásán túl – közös gyűjtést hirdetett meg. Amint az államtitkár fogalmazott: a sport révén találhatnak újabb támogatókat. A jótékony célra adakozni lehet a torna mindkét napján, a csarnokban kihelyezett urnákban.

A hétvégén csak erre az alkalomra készített mezekben játszanak a hazai játékosok, ezekre lehet licitálni vasárnap 10 óráig a klub honlapján. A befolyó összeget ugyancsak a bazilika felújítására fordítják.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta: a város számára mindig fontos ifj. Ocskay Gábor szellemisége, és méltán lehet a 2009-ben elhunyt sportolót példaképnek állítani a fiatalok elé.

Sille Tamás másodedző jelezte: a felkészülés során sokan bajlódnak sérüléssel, ezzel együtt remek erőfelmérőnek tartják a tornát, és megpróbálnak úgy játszani, hogy az méltó legyen ifj. Ocskay Gábor emlékéhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik