Belföld

Kunhalmi: Húzzon el a pártpolitika az iskolákból

Kunhalmi Ágnes (Array)
Kunhalmi Ágnes (Array)

A jelenlegi oktatási rendszer „a tartós nyomor, a bukott ország” útja – mondta a Népszavának adott interjújában Kunhalmi Ágnes, az MSZP oktatási szakpolitikusa.

A funkcionális analfabéták száma 2010 óta több mint 10 százalékkal növekedett, 2016-ban több mint 4 ezer pedagógus hagyta el a pályát, további 1500-an pedig nyugdíjba mentek,

sorolta a problémákat Kunhalmi, hozzátéve, hogy a tankötelezettség leszállítása miatt több mint 50 ezer gyerek esett ki a 8 általános elvégzése nélkül az iskolákból. Ez a folyamat pedig

nemcsak munkaerő-hiányhoz, és egy fenntarthatatlan nyugdíjrendszerhez, de előbb-utóbb társadalmi robbanáshoz is vezethet, mert nem lesz, aki dolgozzon, adót fizessen, fenntartsa az egészségügyet, a nyugdíjakat, viszont még nagyobb a szegény, tanulatlan, ideig-óráig könnyen megtéveszthető tömeg.

Az MSZP-nek azonban lenne megoldása a helyzetre, két körben képzelnék el a rendszer átalakítását.

Vannak nyilvánvaló, azonnal kezelhető problémák, amik már a 2018/19-es tanévre megoldhatók: a náci-gyanús írók kihúzása a mai alaptantervből, az egyentankönyvek felszámolása, a valódi tankönyvpiaci keretek helyreállítása, illetve az, hogy valóban a tanárok és igazgatók vezessék az iskolákat.

Kunhalmi Ágnes szerint fontos, hogy a tanár a gyerek igényeire és tanulási képességeire tudjon figyelni, ne arra, hogy van-e az iskolában kréta, áram és fűtés, ehhez pedig a pártpolitikának el kell húznia az iskolákból.

Ezzel párhuzamosan valódi bizalmat kell építeni az oktatás szereplőivel: tanárokkal, szülőkkel, oktatásszakmai szervezetekkel, szakszervezetekkel.

A folyamat részeként le lehetne bontani a Kliket, és létre lehetne hozni egy kreativitás-központú, a gyerekek egyéni képességeire koncentráló korszerű iskolarendszert.

Az egyházi iskolák állami támogatásával kapcsolatban az MSZP budapesti elnöke elmondta, hogy nem szabad különbséget tenni a gyerekeknek jutó pénzben aszerint, hogy állami vagy egyházi fenntartású iskolába jár.

Ma egy egyházi iskolába járó gyermek többszörös állami támogatást kap az állami intézménybe járóhoz képest, miközben mindketten ugyanabban az országban élnek. Nem az egyházi iskolába járó gyerekeket kell rosszabb helyzetbe hozni persze, hanem az állami fenntartású iskolák lehetőségeinek is ugyanezen a szinten kell lenniük.

A párt minden 100 magyarországi forintból 6-ot költene oktatásra, ez az összeg a jelenleginek majdnem a duplája. A pedagógusok fizetésemelését illetően „méltányosságra és a teljesítmény elismerésére van szükség”.

Botka László, az MSZP elnöke a Szegedi Tudományegyetem tanévnyitó szenátusülésén azt ígérte: ha pártja kormányra kerül, az első diplomát ingyen lehet majd megszerezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik