Közélet

Felgyújtotta volt pasija házát egy nő Miamiban

Lány cigarettával (cigaretta, lány)
Lány cigarettával (cigaretta, lány)

Rossz véget ért egy szerelmi háromszög szereplőinek együttélése.

„Egy darabig úgy éltünk együtt hármasban, mint egy család” – magyarázta a kihallgatásán a 26 éves Kaelyn Marie Partenza, akit gyújtogatás minősített esetével vádolnak, mivel olyan épületet próbált lángra lobbantani, amelyikben emberek tartózkodtak.

Kaelyn Marie Partenza (forrás: Broward Sheriff’s Office)

A nő, a volt párja, Brian Morris és a férfi új barátnője egy darabig egy fedél alatt éltek, míg aztán az új pár úgy döntött, hogy az exnek mennie kell. Partenza azért ment aznap a volét otthonához, hogy megpróbálja tisztázni a helyzetet, és saját bevallása szerint is, hogy egy picit megpróbáljon közelebb kerülni volt párjához. A csábításra azonban esélye sem volt: a férfi úgy nyitott neki ajtót, hogy egy fegyvert szegezett egyenesen a fejének. Veszekedni kezdtek és dulakodni, de mivel a nő féltette az életét elrohant. A férfi ekkor a nő ajtó mellett maradt holmijából elhalászott egy csizmát és a menekülő exéhez vágta, majd becsapta mega mögött az ajtót – áll az NBC tudósításában.

Partenza visszaosont a házhoz a holmijáért, de még nem higgadt le egészen. Egy ajtórésen elkezdett befelé kukucskálni a házba. Morrisnak ez nem tetszett ezért egy törölközővel belülről betömködte a nyílást, s közben ordított még neki néhány trágárságot. A nő ekkor elveszítette a fejét felkapta a kerti grillről a gyújtófolyadékot, a törölközőre locsolta és égő cigarettájával meggyújtotta. A füstöt észlelve az új barátnő gyorsan eloltotta a lángokat és értesítette a hatóságokat.

A kiérkező rendőrök, Partenzát és Morrist is letartóztatták, előbbit a gyújtogatás, utóbbit súlyos testi sértéssel, lőfegyverrel történő életveszélyes fenyegetéssel, és kapcsolaton belüli erőszakkal vádolják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik