Közélet

Meglőtte fiát a pisztollyal, amivel megölte volt férjét

A nőt a húsz éve történt gyilkosság vádja alól főleg az akkor 11 éves fia vallomása miatt mentették fel. Most a gyermek is ugyanabba a pisztolycsőbe nézhetett bele, ami apja halálát okozta.

A most 64 éves Linda Cooney egy 357-es Magnummal lőtte agyon volt férjét – egy ismert adóügyi ügyvédet – Floridában, még 1992 februárjában. Az emberöléssel vádolt nő azt állította, hogy önvédelemből tette. Az ügyészség Cooney akkor 11 éves fiának vallomására építette fel a vádat, de a gyerek egymásnak ellenmondó nyilatkozata miatt a vád összeomlott és a nőt végül felmentette a bíróság.

Linda Cooney idén azonban újra a bíróság előtt áll, miután ugyanazzal a fegyverrel, amivel megölte férjét, meglőtte fiát, akinek köszönhetően húsz éve felmentették, és aki lebénult a lövés után.

Az esetről a héten beszámoló Sun-Sentinel cikke szerint a most Las Vegasban emberölési kísérlettel vádolt nő ellen a vádat képviselő ügyészek azt szeretnék elérni, hogy az ottani esküdtek megismerjék a húsz évvel ezelőtti bírósági ügy részleteit, mert az segítené a nő elítélését – főleg, azért, mert attól tartanak, az anya meg fogja győzni fiát, hogy ne tegyen rá terhelő vallomást.

Az ügyészek elmondása szerint Kevin Cooney a meglövése utáni napokban több embernek is azt állította, hogy az anyja volt az, aki lelőtte. A kórházi ágyban feküdve azonban beszélt testvérével és anyjával, és azóta nem hajlandó együttműködni a hatóságokkal, akik a nőt tanú megfélemlítésével és befolyásolásával is vádolják.

Az ügyészek Cooney barátnőjére támaszkodhatnak, akinek elmondása szerint az anyukának az volt a híre Cooney baráti körében, hogy „őrült”, és jobb, ha nem is találkozik vele, mert abból csak az lett. Az ügyészség szerint Linda Cooney utálta fia barátnőjét, akit igyekezett elmarni Kevin mellől, és ez vezetett a bénító lövéshez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik