Ez körülbelül most egy 250 milliárd forintos beruházás
– mondta Baán László, a Liget projekt miniszteri biztosa az I/I Azurák CsabávaI című műsor felvételén. Szerinte fontos, hogy a 2011-ben meghirdetett, majd 2013-ban törvényben is megerősített Városliget-fejlesztésbe egyre több minden került bele és az építőipari árak is emelkedtek.
Ez most egy 250 milliárdos költségvetés, beleértve a Biodomot is, amely fővárosi beruházás, de a Liget Projekt része
– fogalmazott a TV2-ben Baán László. A miniszteri biztos arról is beszélt, hogy 2020-ig a parkosítással együtt meg fog valósulni a Liget Projekt. Idén elindul a park felújítása és az ősz végén megkezdődik a Magyar Zene Háza és a Néprajzi Múzeum építése.
A hír sem igaz, és a minősítés sem igaz
– így reagált Baán László a műsorban arra a szerdai hírre, hogy a Ligetvédők által végeztett felmérés szerint az egyik legveszélyesebb azbeszt fajtát találták meg a Petőfi Csarnok bontásánál. Baán László erre azt mondta, hogy az épületnél valóban megtalálható az úgynevezett kötött azbeszt, de az egyáltalán nem veszélyes. Szerinte ezt még nem kellett volna elszállítani, mert csak felszíni bontásokat végeztek, és a kötött azbeszt eltávolítására pedig majd csak most, a térszín alatti munkálatok során kerül sor.