Sport

Két esztendeje hunyt el az angol edzőlegenda

Anglia és a világ egyik legeredményesebb labdarúgóedzője, Sir Bobby Robson 2009. július 31-én hunyt el hosszantartó, súlyos betegségben.

Sir Robert William Robson 1933. február 18-án látta meg a napvilágot az angliai Durhamban. Játékospályafutását a Fulhamben kezdte 1950-ben, és egészen 1956-ig a Craven Cottage-n terelgette a labdát. Karrierjének másik meghatározó klubja a West Bromwich Albion volt, ott hat szezonon át futballozott. Pályafutását 1968-ban fejezte be, a kanadai Vancouver Royals együttesénél akasztotta szögre csukáját.

1950-től 1968-ig 583 találkozón lépett pályára, és ezeken 133 gólt ért el. Az angol válogatottal részt vett az 1958-as, majd az 1962-es világbajnokságon is. Egyik tornán sem szerepeltek fényesen a háromoroszlánosok, ráadásul Robsont sérülések is hátráltatták a jó teljesítményben. Edzői pályáját 1968-ban a Fulhamben kezdte, ezután következett kispadon a legtöbbet eltöltött időszaka az Ipswich Town-nál.

A kékekkel FA Kupát, illetve UEFA-kupát is nyert. Számos külföldi országban kipróbálta magát, dolgozott Hollandiában, Portugáliában, és Spanyolországban. Magyar játékos is futballozott a kezei alatt, Lipcsei Pétert az 1995/1996-os szezonban edzette. Portóban, valamint a Barcelonánál a Real Madrid jelenlegi edzője José Mourinho másodedzőként segítette tevékenységét.

Utolsó klubcsapatánál, a Newcastle Unitednél is nagy sikereket ért el. 1999 és 2004 közt újra a Premier League élgárdájává tette a Szarkákat, és bejutott velük a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

Az angol nemzeti tizenegyet nyolc évig dirigálta, köztük két vb-n is. 1986-ban a negyeddöntőben búcsúztak, négy esztendővel később pedig a negyedik helyen végeztek. Utóbbi Anglia történetének második legjobb vb-szereplése.

Az angol királynő 2002-ben ütötte lovaggá, majd 2003-ban beválasztották az angol labdarúgás halhatatlanjai közé. Ugyanabban az esztendőben megválasztották szeretett egyesülete, az Ispwich Town tiszteletbeli elnökének. Súlyos betegsége miatt 2004-től nem ült a kispadon. Halála előtt így nyilatkozott egy interjújában: “Hamarosan meg fogok halni, de az élet minden percét élveztem.”

Bobby Robsont Newcastle-ban is szerették:

Sir Bobby Robson legnagyobb sikerei vezetőedzőként
UEFA-Kupa győztes: 1981 (Ipswich Town)
FA-Kupa győztes: 1978 (Ipswich Town)
Holland-bajnok: 1991, 1992 (PSV Eindhoven)
Portugál-bajnok: 1995, 1996 (FC Porto)
Spanyol-Kupa győztes: 1997 (Barcelona)
KEK-győztes: 1997 (Barcelona)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik