Gazdaság

Nagyon küzdenek, hogy a sör áfája is 5 százalékra csökkenjen

Ősszel több javaslatot szeretnének a kormány elé terjeszteni a sörgyártókat tömörítő szervezetek a sörpiac átalakításáról, a Kraft Sör Egyesület azt szeretné elérni, hogy 2018-tól a csapolt sörös áfája 5 százalékra csökkenjen a vendéglátóhelyeken – írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

A lap cikke szerint az áfa-csökkentésben mind a legnagyobb sörgyárakat tömörítő Magyar Sörgyártók Szövetsége, mind a legtöbb kisebb kapacitású kézművesfőzdét összefogó Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete (KSE) egyetért.

A szervezetek azzal érvelnek az adócsökkentés mellett, hogy idén már több éttermi szolgáltatás forgalmi adója 27-ről 18 százalékra csökkent, jövőre pedig 5 százalékra mérséklődik és ehhez a kedvezményezetti körhöz szeretnének csatlakozni.

Gyenge Zsolt, a KSE elnöke úgy látja: ahhoz, hogy a kézműves sörök igazán népszerűek legyenek belföldön és külföldön, az államnak valamilyen támogatásban kellene részesítenie az ágazatot, mint annak idején ezt a hazai borágazattal is megtette.

Dudok Ádám, a Kraft egyik alapítója és elnökségi tagja arról beszélt a lapnak, hogy mindehhez ki kellene dolgozni a bor marketing-stratégiájához hasonló sörstratégiát is, amelyben az államnak is szerepet kellene vállalnia.

Hozzátette, hogy a magyar sörök már nagy szakmai versenyeken is megállják a helyüket, így állami támogatással Észak- és Nyugat-Európa piacaira is be lehetne velük törni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik