Kultúra

A közönség és a kritika is imádta a magyar újcirkuszt a Fringe-en

 

A kritika, a szakma és a közönség egyöntetű rajongása kísérte a magyar Recirquel Társulat szereplését a vasárnap véget ért Edinburgh Fringe Fesztiválon.  A világ legnagyobb fesztiválján három hét alatt folyamatos telt ház mellett közel tízezer néző, köztük mintegy száz színházigazgató látta a társulat Párizs Éjjel című darabját, amely sorban kapta az ötcsillagos kritikákat. A Fringe első számú kritikai lapja szerint

világszínvonalú, tökéletesen koreografált és végrehajtott

produkció a Párizs Éjjel, mely a fesztivál igazgatósági tagja szerint az egyik legjobb újcirkusz produkció volt, amit valaha a Fringe-en látott.

Hat méterrel a föld felett emlékeznek, hogy értékelhessék a jelenük
A Recirquel társulat legújabb darabja, az Adieu! olyan emlékeket szakít fel bennünk, amiket tán még meg sem éltünk, mégis ismerősek valahonnan.
Fotó: Recirquel

Tíz év után ismét volt magyar fellépő az idén 70 éves, közel kétmillió érdeklődőt vonzó Edinburgh Fringe Fesztiválon. A Recirquel a tavaly novemberben a montreali CINARS Biennálén hívta fel a szervezők figyelmét, és kapott meghívást a Fringe-re. A társulat a fesztivál egyik kiemelt helyszínén, a Palais du Varieté sátorban összesen 22 alkalommal léphetett fel főműsoridőben. A Párizs Éjjel – melyet Brassai képei ihlettek – már a fesztivál első napjaiban is telt házzal futott,  a Fringe második hetétől pedig már jegyet sem lehetett kapni rá, a helyi beszámolók szerint szinte hisztérikusan tolongtak a nézők.

A fesztivál legnagyobb kritikai lapja, a The Broadway Baby szerint a Recirquel

felfedezte a kivételes előadások titkát, a művészek elbűvölőek és a Párizs Éjjel minden jelenete tökéletesen van végrehajtva.

Fotó: Recirquel

Az Across the Arts a műfaj újszerűségét méltatta, kiemelve, hogy

a Párizs Éjjel nem egy tipikus cirkuszi műsor, hanem egy kifinomult dorbézolás – a csábítás, az érzékiség, a nevetés és bánat koktélja.

Sharon Burgess, a Fringe igazgatóságának tagja szerint a darab annak köszönhette sikerét, hogy

aki látta, rögtön továbbadta, egy idő után mindenki a Recirquelről beszélt.

Fotó: Recirquel

A Recirquel Társulat alapító-művészeti vezetője, Vági Bence arról beszélt, hogy bár nagyon várták a Fringe-t, de ekkora érdeklődésre álmukban sem gondoltak volna.

A testükből élnek, az életüket kockáztatják
Hivatásukat már egészen kicsi koruktól elkezdik és ha ügyesek, jó esetben egészen harminc éves korukig folytatják. Ők a Recirquel újcirkusz társulat artistái.

Nagy lehetőség volt számunkra itt bemutatkozni, mert a fesztiválon mindenki ott van, aki a szakmában számít, a világ vezető színházai és produkciós irodái innen toborozzák a fellépőket a következő évekre

– mondta el Vági. A Párizs Éjjel az elmúlt két évben Bogotától Párizsig a világ számos színházában aratott már közönségsikert. Tavaly másfél hónap alatt több mint 18 ezren látták az előadást a francia fővárosban. Az itthon 2014-ben debütált darabot a társulat teljesen felújította a Fringe-re, az átrendezést követően nemcsak a jelmezek és a sminkek újultak meg, hanem az egész előadás még interaktívabb, fülledtebb, még „brassaisabb” lett. A Párizs Éjjel Magyarországon legközelebb szeptember elején lesz látható a Müpa Fesztivál Színházban.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik