Közélet

Kiengedték a vesztegetési botrányba keverdett tábornokot

Kiss-Erno(960x640)(2).jpg (kiss ernő, )
Kiss-Erno(960x640)(2).jpg (kiss ernő, )

Kiss Ernő a gyanú szerint az ígérte, hivatali befolyásával magas beosztású embereknél elintéz bizonyos dolgokat. A dandártábornok alig egy hetet töltött rács mögött.

Megszüntették Kiss Ernő előzetes letartóztatását pénteken – közölte a hvg.hu-val a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője, Simon Richárd. Arról nem nyilatkozott, hogy a befolyással való üzérkedési ügynek van-e más gyanúsítottja, ami miatt a Nemzeti Védelmi Szolgálat végezte a lehallgatást, hiszen egy nyugállományú rendőrtiszt esetében ennek elvégzésére a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat lenne hivatott.

Az ügyészség szerint azért nincs szükség arra, hogy Kiss Ernő továbbra is előzetes letartóztatásban legyen, mert minden olyan nyomozási cselekményt elvégeztek már, amelyeknél fontos volt az, hogy a tábornok szabadlábon ne veszélyeztesse azok lefolytatását. Mivel ezek megtörténtek, az előzetes fenntartására nincs szükség – tette hozzá a helyettes szóvivő. A dandártábornokkal szemben nem rendeltek el házi őrizetet, de még lakhelyelhagyási tilalmat sem.

Mint ismert, Kiss Ernőt december 11-én hallgatták ki gyanúsítottként vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés miatt. A bíróság már másnap elrendelte az előzetes letartóztatást, mondván, befolyásolhatja a tanúkat.

Egyes információk szerint a volt BKV- és Magyar Villamos Művek-vezér volt az, aki állította: vesztegetési pénzt adott Kiss Ernőnek, hogy a nyugalmazott dandártábornok a kapcsolatait felhasználva intézkedjen egy folyamatban lévő büntetőügyben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik