Kultúra

Schilling Árpád: “Veres András meg elmehet a picsába!”

Szerinte a püspök  "minden formájában" bűnös.

A rendező vehemensen reagált a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökének a lombikprogrammal kapcsolatban tett elutasító kijelentéseire.

Veres: Bűnös, aki részt vesz a lombikbébiprogramban
A püspök szerint azoknak a pároknak, akik örökbe fogadnak, születni fog saját gyerekük is, mert felszabadul egy belső gát.

Ha a természet (vagy a Jóisten) hatására, nem tudsz úgy gyereket vállalni, ahogy szeretnél, akkor hiába áll azon a szinten a tudomány, hogy ezt orvosolja, BŰNT KÖVETSZ EL, és ezért nem részesülhetsz az egyház áldásában, tulajdonképpen pokolra kerülsz.

Ezt írta közösségi oldalán Schilling Árpád, jelezve, ő nem hisz sem pokolban, sem a katolikus egyházban, de mivel

ez a képződmény egy államilag súlyos milliárdokkal támogatott intézmény, állampolgárként felháborít a viselkedésük. Megint beleszólnak valamibe, amihez nem értenek, megint nehezítik az emberek életét, megint mérgezik a közéletet a sötétségükkel. Ha van Isten, akkor azt miért zavarja, hogy hívei boldogok? Hol olvasható az, hogy Isten tiltja a tudományt és a fejlődést?

Veres András – gondolja Schilling – autóval közlekedik, vagyis rendre szennyezi Isten szent levegőjét, és ha hord tornacipőt, nagy valószínűséggel Ázsiában gyártottat hord, hozzájárul szegény emberek kizsákmányolásához. A rendező nehezményezi, hogy a püspök keresztényként asszisztál a menekülőkkel szemben embertelen kormány propagandájához.

Veres András és a katolikus egyház számára problémát csak az jelent, hogy vannak emberek, akik gyereket szeretnének, és ehhez segítségül veszik a kortárs tudomány eszközeit.

Hol van az elfogadás, a megbocsátás, a SZERETET? Hol van bármi, amiért ennek az egész kereszténységnek értelme volna?

Schilling végül azzal zárja írását, hogy Veres András az, aki “minden formájában” bűnös, ami nem igazán érdekes. Ő csak azt szeretné, ha

senki, de senki a világon nem érezné magát bűnösnek azért, mert gyereket szeretne, és mert hisz a tudományban! Veres András meg elmehet a picsába!

Teljes a káosz a lombikprogram körül
Két államtitkár kétféle válasza arról, mennyire fontos a kormánynak a meddő párok ügye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik