Kultúra

Oscar-jelölt nagyágyúkkal jön a Sráckor rendezőjének új filmje

Bryan Cranston, Steve Carell és Laurence Fishburne játszik a Last Flag Flying című drámában, amely három korábbi bajtársról fog szólni. Trailer.

A Sráckorért 2015-ben háromra, egyébként meg a mai napig öt Oscarra jelölt Richard Linklater rendezésében közeleg a Last Flag Flying című dráma, amelynek forgatókönyvét a filmes Darryl Ponicsan regényíróval közösen dolgozta ki az utóbbi azonos című regénye alapján. Érdekesség, hogy a Last Flag Flying annak Az utolsó szolgálatnak (The Last Detail) a folytatása, amelyből 1973-ban már készült film Jack Nicholson főszereplésével, magyarán az új produkció kvázi annak a filmnek a sequelje lesz.

Az egyaránt Oscar-jelölt Bryan CranstonSteve Carell és Laurence Fishburne főszereplésével forgatott alkotás három vietnami veteránról szól, akik évtizedek után azért találkoznak újra, hogy a maguk módján eltemessék az egyikük fiát, aki az iraki háborúban esett el. A színészek közül a Totál szívásban (Breaking Bad) nyújtott alakításáért Arany Glóbusszal kitüntetett Cranston alakítja azt a figurát, akit anno Nicholson játszott az 1974-ben három aranyszoborra jelölt Az utolsó szolgálatban.

Az előzetes alapján ígéretes Last Flag Flying a New York-i filmfesztiválon fog debütálni szeptember végén, mozis forgalmazásba pedig majd november 3-tól kerül, először természetesen az Egyesült Államokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik