Kultúra

A VII. kerületben több száz vendéglátós áll le a munkával, hogy megmentsék a bulinegyedet

A lakók szerdai tüntetését megelőzve a szórakozó- és vendéglátóhelyek demonstrálnak, hogy megfékezzék az egyre erősödő indulatokat a bulinegyeddel kapcsolatban. A vendéglátósok vonulnak majd a Madách térről a Erzsébet körúti Polgármesteri Hivatal elé, hogy elmondják, nem megoldás a csendrendelet kiterjesztése Belső-Erzsébetvárosra, nem akarnak bezárni éjfélkor.

Fél kettőkor várhatóan félezres tömeg sétál a Madách tértől a Király utcán át az önkormányzatig, itt rövid beszédet tartanak a demonstráció céljáról.

Meséljék azt, hogy Budapesten már nem lehet mindent, de még mindig kurva jó
A Szimplát kérdeztük az egyre dagadó bulinegyedes botrányról. Látják, hogy baj van, éppen ezért alapítottak egy éjszakai polgármesteri rendszert több szórakozóhellyel együtt.

A vonulás idejére úgy 150 hely be is zár a kerületben erre a két órára.

A kerület helyeinek 90%-a csatlakozott a demonstrációhoz, kb 30 hely van, amely nem vesz részt benne. Vonul majd a Szimpla, a Legjobbkocsma, több étterem a Gozsdu udvarból, hamburgerezők és kocsmák is. Mintegy 150 hely áll le a munkával kedd délután, hogy megmutassák,

nem csak a lakók érzik, hogy szorul a hurok a bulinegyed körül.

A kerületi lakosok egy részével ellentétben viszont a szórakozóhelyek harcolnak az éjféli bezárás ellen.

A demonstráció egyrészt a bulinegyed üzletei mellett áll ki, másrészt felhívja a figyelmet arra, hogy a környéken 10-12 ezer ember dolgozik, egy részük a kerületben is lakik. Az akcióban részt vevő helyek dolgozói békés tüntetésre készülnek, éppen azért sem hirdették korábban a megmozdulásukat.

A cél, hogy elsétáljanak a Polgármesteri Hivatalig, és ott átadják a polgármesternek azt a javaslatcsomagot, amit az üzletek vállalnának a bulinegyed rendezése érdekében, hogy élhetőbb legyen a környék.

Javaslatuk főbb pontjai:

  • vécék megnyitása
  • iparági önszabályozó rendszer felállítása és működtetése (minőségi vendéglátás és környezeti zaj-, illetve a szemétcsökkentés)
  • köztisztaság fentartásában segítség a helyek előtti területen
  • extra közterületi biztonsági szolgálat és éjszakai mediátorok képzése és foglalkoztatása – koordinálva a polgárőrséggel és a rendőrséggel

A nyitvatartási korlátozást – más nagyvárosok példájából tanulva – a demonstrálók kifejezetten elutasítják. Példaként hozzák fel Sydney városát és Amsterdamot, ahol a leromlott közbiztonsági állapotok nyomán létrejött a Night Mayor Amsterdam projektiroda, mint az önkormányzat által szorgalmazott megoldás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik