Szórakozás

Lagzi Lajcsi: Nem méltó ez az egész Szabó Kimmeltől

Szabó Kimmel Tamás szerint értékelhetetlen szemét Kis Grófo zenéje. A Pappa Pia egyik főszereplője ezt annak kapcsán nyilatkozta, hogy a mulatós zenész egyik legnagyobb slágere is elhangzik a filmben.

Grófo nyugodt stílusban kommentálta a dolgot, kollégája, Galambos Lajos azonban megvédi a szakma becsületét.

“Azt mondom, van, aki a sült kolbászt, van, aki a bélszínt szereti, egyik sem jobb a másiknál. Nem szabad minősíteni. Nem méltó párbaj ez az egész Szabó Kimmeltől, hiszen Kis Grófo – mondom ezt minden jó szándékkal – nem olyan felkészült zeneelméletből, mint a valamelyik zenei egyetemet végzett kollégák”

– mondta a Borsnak Lagzi Lajcsi, aki szerint a döntést a közönségre kell bízni.

“Mellékelten megjegyzem, hogy a „Nézését meg a járását” című dal egy eredeti magyar virágének. Büszkének kellene rá lennünk, hogy sikerre tudták vinni a huszonegyedik században. Szerintem a maga nemében hibátlan műfaj a mu­latós, és nem kell megijedni attól, hogy támadják, lenézik. Régen az operettet is támadták. Kálmán Imrét osztrák zeneszerzőnek hívták a magyar sznobok, annyira utálták. A zenét a hallgatóság értékeli, kell vagy sem, ennyi az egész.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik