Nagyvilág

„Soha nem felejtünk el” feliratú fejfát is felejtettek már a dublini reptéren

A „Soha nem felejtünk, mindig emlékezni fogunk rád” – feliratú fejfa mellett, egy deszkával felszerelt komplett vécécsésze, egy életnagyságú próbababa, műfogsorok, üvegszemek és emberi hamvak is várják gazdáikat a dublini reptéren, az elhagyott tárgyak osztályán – mondta el a Herald című ír lapnak, Audrey O’Hagan a repülőtér szóvivője.

A fejfa majdnem egy éve maradt ott az érkezési oldal futószalagján. Aki poggyászként feladta, azóta sem ment érte. Pedig jobban tenné, ha sietne, mert a reptéren maximum egy évig őrzik meg az elveszett értékeket.

Vannak olyan tárgyak is, amiket azért hagytak hátra tulajdonosaik, mert vihették magukkal a gépre. Egy ember például egy 15 kilós szikladarabot akart hazavinni a kertjébe, emléknek az ír tengerpartról, de a biztonsági személyzet közölte vele, hogy ez sajnos lehetetlen, mert a kő fegyverként használható.

Ugyanezért vettek el valaki mástól egy jókora horgonyláncot, de vannak az elkobzott tárgyak között láncfűrészek és sarokcsiszolók is. A biztonsági átvilágítást végző személyzet tagjai azonban egyetértenek abban, hogy a legdurvább, ami eddig felbukkant a poggyászok átvilágításakor a röntgen képernyőjén, az egy konyhai mosogatókagyló volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik