Közélet

Varga Mihály nyugdíjemelésről, politikai blöffről beszélt

Varga-Mihaly(70b762bf-4199-4f23-954e-44408de472dc)(210x140).jpg (Array)
Varga-Mihaly(70b762bf-4199-4f23-954e-44408de472dc)(210x140).jpg (Array)
Szerinte a bérunió egyenlő az adóemeléssel.

A nemzetgazdasági miniszter úgy látja, hogy aki bérunióról beszél, az igazából adóemelést akar, a bérek közötti különbség eltüntetéséhez ugyanis jelentősen kellene emelni az adókat. A Magyar Időknek Varga Mihály azt mondta, számára ez az ellenzéki felvetés nem más, mint politikai blöff.

Aki a béruniót hangoztatja, annak nincs egyetlen saját terve, ötlete sem arra, hogy miként lehetne a magyar és a nyugati bérek közötti különbséget csökkenteni, eltüntetni. Hasonló megoldásokkal állt elő annak idején a szocialista-liberális kormányzat,  a végeredmény ismert: államcsődközeli helyzet, megszorítás, visszaesés – tette hozzá a miniszter, aki úgy vélte,

az elmúlt két-három év pontosan bebizonyította, hogy nem kell Brüsszelre várni azokban a témákban, amelyekben a saját erőnkből is átgondolt lépéseket tehetünk.

Varga Mihály arról is beszélt, hogy Magyarországon véget ért az olcsó munkaerő kora, amit jól mutat, hogy hatalmas ütemben nőnek a fizetések. Szerint a bérfelzárkóztatás az egyik fő kérdés, de a gazdaság jó teljesítményének előnyeiből a nyugdíjasoknak is részesülniük kell.

Varga: bérfelzárkóztatás, munkaerő-megtartás, hatékonyságnövelés kell!
A nemzetgazdasági miniszter megfogalmazta, mik a legfontosabb gazdaságpolitikai célok.

A kormány egyik legfontosabb célja, hogy mindenki részesülhessen a gazdaság kiemelkedő teljesítményéből, így tehát a nyugdíjasok sem maradhatnak ki az előnyökből.

Az elmúlt hat évben olyan mértékben sikerült növelni az idősek juttatásait, hogy kompenzálni lehetett a 13. havi nyugdíj eltörlését.

nyugdijas(210x140).jpg (Array)
A magyar nyugdíjrendszer nem omlik össze, de egyre igazságtalanabb
Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa szerint a magyar nyugdíjrendszer fenntartható és stabil alapokon nyugszik.

Arról már döntött a törvényhozás, hogy január elsején 3 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, de az idősek juttatásainak ügye ősszel újra a kormány napirendjére kerülhet.

Dőlni fog a pénz a nyugdíjasokhoz az idén és jövőre is
A tervezettnél magasabb infláció, a remélt gazdasági növekedés, és a várható jövő évi emelés az átlagnyugdíjasnak több tízezer forint pluszt jelenthet.

A nyugdíjasokat ugyanis az infláció alakulása és a gazdaság teljesítménye miatt is pluszösszeg illetheti meg. Ezekről a kormány október táján határoz. A várható kifizetések pedig novemberben érkezhetnek meg a címzettekhez. (mti)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik