A jövő héten kezdődik a tanítást, édesanyja mégsem tudta sehova beíratni hatéves, hiperaktív kisfiát – számolt be róla a 444.hu.
Pedig Gábor nem fogyatékos, a pedagógiai szakszolgálatnál egyenesen azt írták az iskolaérettséget bizonyító adatlapjára, hogy
a többi tanulóval együtt, integráltani oktatható.
Gábort tavasszal Parasznya egyetlen általános iskolájába íratták be, a református egyház által fenntartott Pitypalatty-völgyi iskola alapító okiratában benne volt ugyanis az integrált oktatásról szóló kitétel. Csakhogy egy hónappal később eltanácsoltak az iskolából, mindezt úgy, hogy módosították az okiratot, és kiszedték belőle az SNI-s gyerekek fogadásáról szóló részt.
A szülőknek ilyen esetekben meg kell találniuk a legközelebbi állami iskolát, amelynek az alapító okiratában benne van, hogy foglalkoznak integrációval. Gábor édesanyja ki is derítette, hogy a legközelebbi ilyen iskola a sajószentpéteri.
De hiába minden, mert oda sem vették fel a fiút, mondván nincs tapasztalatuk hiperaktív gyerekek nevelésében. Elküldték hát Kazincbarcikára, egy fogyatékkal élő gyerekeknek fenntartott iskolába. Onnan azt a választ kapták, hogy Gábor nem fogyatékos, nem járhat oda.
A család végső elkeseredettségében lényegében a környék összes iskolájával megpróbálkozott, de hiába: sehova nem nyert felvételt.