Mobil

Ezeket az újdonságokat hozza az Android Oreo

A Google hétfőn bemutatta a legújabb, 8.0-ás Android stabil változatát, ami végül az Oreo nevet kapta. Mutatjuk, milyen újdonságokat hoz a rendszer, hogyan és mikor töltheti le.

A 8.0-ás Android végleges elnevezését nagyobb találgatás övezte, mint az, hogy milyen újításokat hoz, hiszen a funkciók jelentős részéről a fejlesztők és a béta programok résztvevői is már beszámoltak az elmúlt hónapok során. A negyedik fejlesztői verzió után végre kigördült az Android Oreo stabil változata, amit az amerikai napfogyatkozás estéjén jelentett be hivatalosan a cég.

A megszokott kis Android robot ezúttal egy szuper köpenyt is kapott a kekszes pocak mellé, a Google blogposztja szerint a világ legnépszerűbb kekszéről elnevezett rendszer ez az eddigi legerősebb, legszuperebb és legédesebb mobil OS-ük.

Kevésbé idegesítő értesítések

A rendszer egyik legnagyobb újítása az átszabott értesítési rendszer, azon belül is a csatornák bevezetése, amivel kategóriánként blokkolhatjuk a rendszertől érkező különféle notification-öket. Ez azért jó, mert eddig csak annyit tudtunk tenni, hogy az összeset letiltottuk.

Az Oreóban továbbá egy „szundi” gomb is a rendelkezésünkre áll, amivel beállíthatjuk, hogy 15,30, avagy 60 percig legyenek elrejtve az értesítések, amik megadott idő lejárta után rögtön felugranak, így nem tévesztjük szem elől őket.

Forrás: Google

Az appok mellett egy pötty is jelzi majd, ha új értesítésünk érkezett, amire ha hosszan nyomunk, rögtön felbukkan az új tartalom. A pöttyök és az értesítési sáv szinkronban működik majd, így bármelyiken keresztül nyitottuk meg az értesítést, értelemszerűen a másikban is olvasottnak számít.

Új beállítások menü

A Beállítások menüt is gatyába rázták az átláthatóság jegyében, az egyes pontokat egyértelműbb főkategóriák alá rendezték. A kijelző tetejéről suhintással  lenyitható Gyorsbeállítások is új panelt kapott, az ikonokkal pedig fő funkciókat érhetünk el: be- és kikapcsolhatjuk mondjuk a wifit, míg hosszan lenyomva egy kapcsolódó menü ugrik elő.

Gyorsabb, szívósabb

Az Oreo szigorúbban korlátozza a háttérben futó appok aktivitását, ami az üzemidőt hivatott növelni. Sőt, egy új akkumulátor-beállításokat tartalmazó menüt is kapunk, amiben könnyebben átláthatjuk a telepet leszívó appokat. A korlátozásokkal egyben memória is felszabadul, amitől a rendszer gyorsabbá válik: a cég állítása szerint az Oreo kétszer olyan gyorsan dolgozik, mint a Nougat, a tesztek szerint 35 másodperc helyett mindössze 13 másodperc alatt feláll a rendszer a Pixel telefonon, de láthatóan gyorsabbá válik az olyan appok futása is, mint a Google Sheets.

Kép-a-képben mód

Bekerül a multitaskingot segítő kép-a-képben mód: egy tetszőleges appot a sarokba húzhatunk egy másik fölé kisméretű ablakként, hogy az mindig szem előtt legyen. Tegyük fel, hogy nézünk egy YouTube-videót, és eszünkbe jut, hogy fontos mailt kell megírnunk – az új Androidban nem kell ehhez bezárni a YouTube ablakát. A Home gombbal azt átalakíthatjuk mozgatható ablakká, majd tetszőleges helyre húzhatjuk.

A sarokba húzhatjuk a videót. Forrás: Google

Jelszavak automatikus kiegészítése

A Google kiterjesztette az autofill, azaz automatikus kitöltés használatát is: az Oreo megszabadít attól a nyűgtől, hogy adott eszközön mindig be kelljen pötyögni egy bejelentkezés során a felhasználónevet, jelszót, bankkártyaszámot. Több app megkapja az automatikus kitöltés támogatását, így a leggyakrabban használt infókat nem muszáj beírni manuálisan. Az automatikus kitöltést külsős fejlesztők is beépíthetik saját alkalmazásaikba.

Kevesebbet kell pötyögnünk. Forrás: Google

Okosabb szövegkijelölés

Az eddig megszokott szövegkijelöléses funkciókkal sem kell már annyit vesződni, mint korábban, mivel a Google beépített egy sokkal okosabb megoldást: az Oreo már felismeri a címeket, és telefonszámokat is magától. Ha egy telefonszámra, vagy címre duplán bökünk, azt utána rögtön kontaktlistához rendelhetjük,a címeket pedig megnyithatjuk közvetlenül a Google Térképekben.

Új ikonformák

Már bármilyen letölthető téma nélkül változtathatjuk rendszerszinten az appok ikonjának formáját és megjelenését. Jelenleg négy opció érhető el: balról jobbra, négyzetalak, kerekített sarkú négyzet, négyzet és csepp. Azt még egyelőre nem tudni pontosan, hogy csak a Pixel eszközökön lehet használni ezt a funkciót, vagy minden Oreós készüléken.

Új emojik

Természetesen tudunk emojik nélkül élni, de akik aktívan használják a kis hangulatjeleket, azoknak feltűnhet, hogy a Google teljesen új dizájnt húzott rájuk, sőt 60 új figura is érkezik.

Forrás: Google

Egyéb apróságok:

  • Automatikus csatlakozás wifire: Ha biztonságos, ismert wifihálózat közelébe kerülünk, a készülék rögtön csatlakozik arra.
  • Alaposabb védelem: Korábban már megjelent, de az Oreóval már előretelepített Google Play Protect automatikusan megvizsgálja lehetséges sebezhetőségek után kutatva a frissen telepített appokat.
  • Appok telepítés nélküli futtatása: ahogy írtuk korábban is, a már 500 millió eszközön használható Instant Apps nevű fejlesztésnek köszönhetően anélkül próbálhatunk ki appokat, hogy azokat le kéne töltenünk. Az Oreóban ez is alapként érkezik.

Mikor lehet az enyém?

Az Oreót a szokásos módon a bétaprogramban résztvevő Google Pixel és Nexus készülékek tulajdonosai kapják meg első körben, de a cég a többi olyan gyártóval, mint többek közt a Samsung, az Essential, a Sony, a Huawei, a HTC, az LG, a Motorola már dolgozik azon, hogy még az idei év végéig más készülékeken is frissíthessenek a felhasználók.

A Google ezen eszközeire már most letölthető ezen a linken:

  • Pixel
  • Pixel XL
  • Nexus 5X
  • Nexus 6P
  • Nexus Player és Pixel C tabletek

Ajánlott videó

Olvasói sztorik