Foci

A Real Madrid változtatott a mezén, mert megkérték rá – a szurkolók kiakadtak

A “white szeműek” kiszúrhatták, hogy a Real Madrid nem pont olyan mezt viselt a Deportivo elleni szezonnyitón, mint a Barcelona elleni spanyol Szuperkupa-meccseken.

Történt ugyanis, hogy a spanyol liga vezetői megkérték a bajnoki címvédőt, hogy az egységesség nevében változtasson a mezszám formáján és árnyalatán – állítólag nehezen lehetett csak meggyőzni a Realt. A szabályokat valahogy úgy képzeljük el most már Spanyolországban, mint Angliában a Premier League-ben és a Championshipben szokás. Nincs kivétel, minden csapatnak ugyanolyan betűtípussal kell kifutni a pályára.

Az emberek hanyatt-homlok rohannak a mez láttán Fotó: AS

A fenti kép bal oldalán – Karim Benzemán – láthatjuk az “új mezt”. A mezszám íve és a színe is megváltozott, a Lucas Vazquez által hordott “előző” verzió igényesebb hatást kelt.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy az előző két Bajnokok Ligáját megnyerő spanyol csapatnak a nemzetközi kupákban is az új változatot kell hordaniuk. Az UEFA-nak nincs ilyen rendelete, így ha legalábbis a BL-ben, de a türkiz szerelmesei láthatják még kedvenc színüket és/vagy klubjukat az eredeti 2017-2018-as dresszben játszani.

A Real szurkolói viszont teljesen kikeltek magukból. A hazai és a nemzetközi fórumokon is ekézik a szerelést. Egyet-kettőt itt hagyunk az utókornak.

Elég olcsón néz ki…

– mondja egyikük, de volt, aki karakánabb véleményt formált.

Mondhatni, hogy egy moslék

A játékosokat viszont nem akadályozta meg a változtatás, hogy a Deportivot simán 3-0-ra lelépjék a Riazórban a spanyol bajnoki nyitányon.

Spanyol bajnokság, 1. forduló, eredmények

Deportivo La Curuna-Real Madrid 0-3 (0-2)
Gólszerzők: Gareth Bale (20. perc), Casemiro (27.), Toni Kroos (62.)
Piros lap: Sergio Ramos (92.)

Korábban:
FC Barcelona-Real Betis 2-0 (2-0)
Athletic Bilbao-Getafe 0-0

Szombaton:
Sevilla-Espanyol 1-1 (1-1)
Girona-Atlético Madrid 2-2 (2-0)
Celta Vigo-Real Sociedad 2-3 (1-1)

Pénteken:
Valencia-Las Palmas 1-0 (1-0)
Leganés-Alavés 1-0 (1-0)

Hétfőn játsszák:
Levante-Villarreal 20.15
Málaga-Eibar 22.00

A bajnokság állása:

1. Real Madrid 1 1 3–0 +3 3
2. Barcelona 1 1 2–0 +2 3
3. Real Sociedad 1 1 3–2 +1 3
4. Valencia 1 1 1–0 +1 3
4. Leganés 1 1 1–0 +1 3
6. Girona 1 1 2–2 0 1
6. Atlético Madrid 1 1 2–2 0 1
8. Sevilla 1 1 1–1 0 1
8. Espanyol 1 1 1–1 0 1
10. Getafe 1 1 0–0 0 1
10. Athletic Bilbao 1 1 0–0 0 1
12. Villarreal 0 0–0 0 0
12. Málaga 0 0–0 0 0
12. Levante 0 0–0 0 0
12. Eibar 0 0–0 0 0
16. Celta Vigo 1 1 2–3 –1 0
17. Las Palmas 1 1 0–1 –1 0
17. Alavés 1 1 0–1 –1 0
19. Betis 1 1 0–2 –2 0
20. Deportivo La Coruna 1 1 0–3 –3 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik