Nagyvilág

Imádkozott, majd az életéért könyörgött a pedofil férfi, akit rajtakaptak, amint egy kiskorúval szeretett volna szexuális kapcsolatot létesíteni

A 23 éves Saiel Bashar Birminghamből Londonba utazott volna, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen egy 13 éves lánnyal - írja a Metro.

A 23 éves férfi nem sejtette, hogy az interneten szerzett ismeretség valójában egy csapda, amit egy pedofilokra vadászó csoport állított neki. A csoport tagjai a Sutton Coldfield állomáson csaptak le a férfira, aki mikor felfogta, hogy mi történik vele, rögtön imádkozni kezdett, majd bocsánatért könyörgött.

A férfi nagyjából egy héten keresztül levelezett a csoporttal, a beszélgetés alatt többször is pornót, valamint egyéb felnőtt képeket küldött a kislánynak.

Bashar hisztérikussá vált, amikor elkezdték neki felolvasni az általa küldött üzeneteket, amelyekben arról írt, hogyan fogja elvenni a lány ártatlanságát. A csoport időközben kihívta a rendőrséget is, így a férfit elfogták és letartóztatták.

Íme, az esetről készített videó:

Saiel Bashar a rendőrségnek először azt mondta, hogy bánja az egészet, de letagadta, hogy szexuálisan közeledett volna. Később a férfi megváltoztatta a véleményét és végül beismerő vallomást tett.

A helyi rendőrség szóvivője elmondta, hogy a férfit letartóztatták és vádat emeltek ellene 16 éven aluli fiatal megrontása miatt.

Metro

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik