Közélet

Vérben ázó rendőröket látott a tévéelnök

rudi zoltán (rudi zoltán)
rudi zoltán (rudi zoltán)

A székházat védő rendőrök minden tőlük telhetőt megtettek - mondta Rudi Zoltán volt tévéelnök, akit kedden tanúként hallgatott meg a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa a 2006. őszi eseményekkel kapcsolatban megvádolt egykori rendőri vezetők büntetőperében.

A volt tévéelnök elmondta, hogy a Szabadság téri tévéostrom estéjén 21 óra körül ért a székházba. A támadók nemsokára tucatnyi járművet, majd magát az épületet is felgyújtották, ostromolták a főbejáratot, betörték az ablakokat, behatoltak az archívumba, az ott tárolt anyagokat az utcára dobálták, és olyan kőzáport zúdítottak még a harmadik emeleti ablakokra is, amiből nyilvánvaló, hogy nem csupán kézi erőt, hanem valamiféle parittyákat is használhattak.

Gyorsan és ellenőrizhetetlenül

A tanú bírói kérdésre elmondta: parancsokat osztogató rendőri vezetőt nem látott, de azt igen, hogy a legalább 60-70 rendőrből többen is vérben ázva a földön fekszenek és társaik ápolják őket. Az épületben füst és könnygáz volt. Az események gyorsan és ellenőrizhetetlenül zajlottak, a helyzet kaotikus, áttekinthetetlen volt.

A rendőrök éjfél után, hozzávetőleg 1-2 óra körül hagyták el az épületet. Egy meg nem erősített pletyka szerint parancsnokuk azt mondta: “még, ha hadbíróság elé kerülök, akkor is kiviszem innen a fiaimat, mert megölik őket” – idézte fel Rudi Zoltán, aki szerint az épületben lévő rendőrök mindent megtettek, amit lehetett.

Bezárkóztak Navracsiccsal

A volt tévéelnök elmondta, hogy a rendőrök távozása után Navracsics Tibor akkori fideszes frakcióvezetővel, Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi miniszterrel és Török Gábor politológussal – akik egy aznapi élő műsor miatt voltak az épületben – bezárkóztak egy rácsokkal védett helyiségbe, és eloltották villanyt, hogy az épületbe betörő tömeg ne találjon rájuk. “Nem lehetett tudni, hogy mi lesz ennek a végkimenetele” – jegyezte meg.

Rudi Zoltán elmondta, hogy egy hátsó ajtón sikerült kimenekülniük a Nádor utcára, ahol villogó rendőr- és mentőautókat lehetett látni, valamint kíváncsiskodó, sétálgató, fényképező katasztrófaturistákat.

Azzal kapcsolatban, hogy a Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése nyomán a Kossuth téren összegyűlt tömeg a Szabadság térre vonulva egy petíciót akart a tévében beolvastatni, Rudi Zoltán korábbi tévéelnök leszögezte: helyesli, hogy nem vették át a petíciót. Az akkori médiatörvény elismerte a szerkesztési szabadságot, és nem tette lehetővé, hogy azt bármilyen külső nyomásgyakorlással befolyásolják, korlátozzák – tette hozzá.

A bíró a tanú kérésére úgy döntött, hogy nem engedélyezi a sajtónak a vallomástétel során hang- és képfelvétel készítését.

Ötven tárgyalás, száz tanú

A két hónapja kezdődött büntetőperben Bene László nyugalmazott rendőr altábornagyot, volt országos főkapitányt, Gergényi Péter nyugalmazott rendőr vezérőrnagyot, volt budapesti főkapitányt és tucatnyi társukat a 2006. őszi fővárosi eseményekkel összefüggésben vádolja az ügyészség, és többnyire felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott. Álláspontja szerint a parancsnokok bűnössége elsősorban intézkedések, illetve az eseményeket követő felelősségre vonások elmulasztása miatt állapítható meg. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket.

A büntetőper tanúk meghallgatásával folytatódik. Sajtóhírek szerint több mint száz tanúra és több mint ötven tárgyalásra lehet számítani, így az elsőfokú eljárás várhatóan legalább egy évig tart a Fővárosi Törvényszéken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik