Sport

Szeptemberig kapott időt Hanga Ádám

Már öt hete együtt tréningezik a magyar kosárlabda-válogatott, ennek ellenére továbbra is akad hiányzója Sztojan Ivkovics szövetségi kapitánynak, egészen pontosan kettő. Az egyik Hanga Ádám, akiről még mindig nem tudni, hogy hol folytatja pályafutását: maradhat a Baskonia Vitoria Gasteiz játékosa, vagy elszerződhet a Barcelonához is. A másik még meg nem érkezett játékos az a DeAndre Kane, akit úgy honosított a szövetség, hogy szinte semmit nem tud Magyarországról.

Hanga helyzete talán az egyszerűbb abból a szempontból, hogy Ivkovics tudja, miért nem érkezett még meg és a Nemzeti Sportnak azt is elárulta a szövetségi kapitány, hogy megvárják, míg rendeződnek a dolgai. Szeptember elsejéig kapott haladékot az Európa legjobb védőjének választott kosárlabdázó.

Nem múlik semmi Ádámon, kis türelmet kérünk, hogy a legjobb magyar kosárlabdázó élete legnagyobb csatáját nyugodt körülmények között vívhassa meg, s azt érezze, hogy ebben mindenki támogatja őt. Mint szövetségi kapitány, meghatároztam Ádámnak az utolsó megjelenési időpontot, ez szeptember 1., 13 óra. Én is és a csapat is nagyon várjuk, mert a jelenléte is sokat jelent nekünk.

DeAndre Kane esete nehezebb ügy, a játékos ugyanis egyszerűen nem jelent meg, pedig szerződésben vállalta, hogy szerepel majd a nemzeti együttesben.

DeAndre Kane az első külföldi, akit az én kérésemre igazoltunk az Európa-bajnokság előtt. Bevált szokás a földrészen, hogy a válogatottak az NBA-ből vagy euroligás klubokból igazolnak olyan játékosokat, akik átlag felettiek, s lökést adhatnak a csapatnak. Ez a szándék egyébként húszból jó, ha egyszer sikerül, ezzel pontosan tisztában voltunk, vagyunk. Azért döntöttem mégis a honosítása mellett, mert szerintem nem szabad feladni Eb-álmainkat, hogy valóban emlékezetes legyen a szereplésünk. Kane-nek a szerződése szerint már itt kellene lennie.

Kane-nek is szeptember első napjáig kell megjelennie, különben szankciók lépnek életbe.

Nem engedtem, de a szövetség sem engedett olyan szerződést megkötni, amely nem tartalmaz kemény feltételeket abban az esetben, ha nem teljesíti a vállalt kötelezettségeit. Márpedig ha nem tiszteli a csapatunkat, a magyar címert, akkor ezzel számolnia kell.

Ivkovics szerint egyébként jó hangulatban telik a felkészülés, amely még két hétig tart, hiszen szeptember elsején játssza első Európa-bajnoki mérkőzését Horvátország ellen a magyar kosárlabda-válogatott Kolozsváron. Szintén velünk együtt szerepel még a C csoportban Montenegró, Spanyolország, Románia és Csehország.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik