Foci

BL: Manchester, München és Madrid is beszáll

Szerdán az A, a B, a C és a D jelű négyes is lejátssza első fordulóbéli mérkőzését a Bajnokok Ligájában.

Miután ától cettig kiveséztük a Bajnokok Ligája keddi mérkőzéseit itt az ideje, hogy a szerdai összecsapásokkal foglalkozzunk. Már csak azért is, mert a sokak által halálcsoportnak vélt A jelű kvartett is megkezdi a küzdelmeket.

Mi tagadás, a sors(olás) nem volt túl kegyes az érintettekkel, ugyanis a Bayern Münchent, a Manchester Cityt, az SSC Napolit és a Villarrealt már a csoportkör során összehozta az élet, pedig ha bármilyen formában találkoztak volna az egyenes kieséses szakaszban sem ért volna minket túlzottan nagy meglepetés.

A B csoportból egyértelműen kimagaslik a 2010-es győztes Internazionale, amely a Trabzonspor ellen kezdi meg a sorozatot. A török együttes kapcsán mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a gárda az Európa Liga rájátszásában vitézkedett, amikor a bajnok Fenerbahcét eltiltották az európai kupaszerepléstől, így előbbi képviseli Törökországot a BL-ben. Az már részletkérdés, hogy a híresztelések szerint a Trabzonsportól sem állt távol a meccsek lefixálása…

A francia bajnok Lille és a CSZKA Moszkva tartozik még ebbe a „bandába”, ha tippelnünk kéne, ők vívnak majd ádáz csatát a második továbbjutó helyért. Szerdán az első lépést is meg lehet tenni.

 

Sok ellendrukker tartja úgy, hogy a Manchester United lepaktálhatott az ördöggel, amiért a szerencse sokszor a csapat pártját fogja, ám tény, hogy Sir Alex Ferguson fiainak illene kirázniuk a kisujjukból a továbbjutást: a portugál Besiktas mellett a svájci Basel és a román Otelul Galati alkotja még a C csoportot.

„Amikor elkezdődik a meccs és meghallod a Bajnokok Ligája himnuszát, akkor a tested tele lesz adrenalinnal – Hihetetlen érzés. Épp emiatta játékosok mindig felspanolják magukat, így szembe jöhet a Manchester United, vagy akár a Basel is, mindenki a maximumot akarja nyújtani. Úgy vélem mind a négy csapat a továbbjutásért száll harcba” – mondta a Benficát irányító Jorge Jesus udvariasan.

Sir Alex nem az esélyeket latolgatta, inkább csak elengedte magát és az élvezetnek hódolt: „Amikor 1980-ban az Aberdeennel feljutottunk a főtáblára, még csak a bajnokok játszhattak a sorozatban, így mindig abban bíztunk, hogy a sors összehoz minket a Real Madriddal, vagy a Barcelonával. Manapság már az összes jó csapat itt van, mindegyik, amelyik ellen játszani szeretnél.”

A D csoportban is akad egy toronymagas esélyes a Real Madrid személyében, amely a horvát Dinamo Zagreb ellen kezd idegenben. Találni sem lehetne jobb szóvivőt Xabi Alonsónál, a blancók középpályásánál, ő tolmácsolta a madridi álmokat: „Még mindig hiányzik a bajnoki cím a vitrinemből. A La Liga mellett ugyanakkor a Bajnokok Ligája a legfontosabb megméretés, így természetesen mindannyian azért küzdünk, hogy azt is megnyerjük.”

A holland Ajax Amszterdam és a francia Olympique Lyon tagja még a kvartettnek, azaz José Mourinho együttesének akadhatnak még nehéz pillanatai.

A szerdai kínálat
A csoport: Villarreal (spanyol) – Bayern München (német), Manchester City (angol) – SSC Napoli (olasz)
B csoport: Internazionale (olasz) – Trabzonspor (török), LOSC Lille (francia) – CSZKA Moszkva (orosz)
C csoport: Benfica (portugál) – Manchester United (angol), FC Basel (svájci) – Otelul Galati (román)
D csoport: Dinamo Zagreb (horvát) – Real Madrid (spanyol), Ajax Amsterdam (holland) – Olympique Lyon (francia)
A mérkőzések magyar idő szerint 20 óra 45 perckor kezdődnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik