Közélet

Így sebesült meg a terrorelhárító a Ferenciek terénél

tek1 (tek)
tek1 (tek)

Nem életveszélyes a sérülése annak a kommandósnak, akit hétfő este ért lövés a fővárosban.

Ahogy arról a Hír24 is beszámolt, az első hírek szerint hétfőn rendőrökre lőtt egy férfi elfogási akció közben Budapest belvárosában. A TEK-esek viszonozták a tüzet, a támadó megsérült, de egy kommandós is, miután kollégája véletlenül rálőtt.

A gyanúsított már a kocsiban ült, amikor a baleset történt – értesült a Híradó.hu A portál úgy tudja, hogy a kommandós sérülése nem életveszélyes, így nem volt szükség arra, hogy intenzív osztályra kerüljön.  A lövedék a hasfalát súrolta.

Hajdu János, a TEK főigazgatója a köztévé Kékfény című műsorában cáfolta a tűzharcról szóló első információkat.

Súlyos sérülés fegyvertiszítás közben

Tavaly februárban is rendőr sebesített meg rendőrt, ugyancsak Budapesten, egy rendőrsi objektumban. A fegyvert éppen tisztította “gazdája”, amikor az elsült. A lövedék vállon találta a másik egyenruhást, súlyos sérüléseket okozva neki.

Halálos lövés viccből

Csaknem hét évvel ezelőtt – 2007 januárjában – halálos tragédia is történt, szintén a fővárosban. Egy rendőr a Pauler utcai kapitányság épületében lőtte le kollégáját ugyancsak véletlenül, a vádirat szerint viccelődött, amikor társára emelte pisztolyát, amely ki volt biztosítva, így az mozdulat közben elsült. A mindössze 27 éves törzsőrmester a kórházban belehalt sérüléseibe.

A 30 éves főtörzsőrmestert azonnal felfüggesztették, eljárás indult ellene. Első fokon öt év hat hónapra ítélté halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. A másodfokon eljáró bíróság helybenhagyta a döntést, ám az ügy egészen a Legfelsőbb Bíróságig jutott, amely enyhítette a korábbi ítéletet: négy év fogházbüntetéssel sújtotta a volt egyenruhást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik